Lehetnél...
Lehetnél, kinek a szemében jó lenne elveszni.
Kiért érdemes lenne, mindennap felkelni.
Lehetnél, ki a beteg lelkem ápolná.
Ki a szívem, a szíve mellett hordozná.
Lehetnél, kivel a szivárvány alatt táncolnánk,
s a csillagok fényénél a jövőnkről álmodnánk.
Lehetnél a zenészem, én lennék a hangszered.
Kinek a legszebben szólnék, s itt maradnék Veled.
Lehetnél a takaróm, én lehetnék a párnád.
Kivel az őszi naplementét teával várnád.
És lehetnél ki miatt, törne sok tányérom.
Kinek köszönhetném majd, az ősz halántékom.
Lehetnél az örömöm, lehetnél a bánatom.
Lehetnél a súly, a teher a vállamon.
De az úton lemaradtam, Te tovább haladtál.
Nem a jövőm vagy, a múltam maradtál.
Nem leszel az örömöm, nem leszel a bánatom.
Nem leszel a súly, a teher a vállamon.
Nem leszel a fűben ülő szép királylányom.
Nem leszel a nyugalmat hozó csendes álmom.
És nem leszel a pompon, én nem leszek a sapka.
S nem leszel a "betegség" sem, mit a lelkem elkapna.
Lamazius, 2013. 09. 06.