2013. március 28., csütörtök
2013. március 25., hétfő
Akadályok
Azok a kib*szott akadályok.
Úgy utálom őket.
S már elegem is van belőlük.
Nem gyűrtem még le eleget???
Jó, ez hülye kérdés volt. Mindig lesznek akadályok amiket le kell küzdenünk...
De mindegy, pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz.
Próbálok arra gondolni, hogy az élet valami nagy dolgot tartogat a számomra s ezért tesz próbára. Ezért nem hagy nyugodni és ezért állít újabb, meg nem oldott feladatok elé.
Próbál így felkészíteni majd a jövőre ami nem lesz egyszerű, de helyt kell majd állnom és meg kell majd küzdenem a sikerért amiből végül majd egy kerek, egész és boldog élet sarjad.
Majd egyszer.
Addig viszont maradnak ezek a kib*szott akadályok...
Hánynom kell.
"Nézd ez az én harcom,
És csak nekem ég az arcom.
A remény bennem,
Csak addig él,
Ameddig én életben tartom.
Még bírja a testem,
Nem kell pánikba esnem.
Vannak még csodák,
Csak mondd,
Hogy merre keressem."
Úgy utálom őket.
S már elegem is van belőlük.
Nem gyűrtem még le eleget???
Jó, ez hülye kérdés volt. Mindig lesznek akadályok amiket le kell küzdenünk...
De mindegy, pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz.
Próbálok arra gondolni, hogy az élet valami nagy dolgot tartogat a számomra s ezért tesz próbára. Ezért nem hagy nyugodni és ezért állít újabb, meg nem oldott feladatok elé.
Próbál így felkészíteni majd a jövőre ami nem lesz egyszerű, de helyt kell majd állnom és meg kell majd küzdenem a sikerért amiből végül majd egy kerek, egész és boldog élet sarjad.
Majd egyszer.
Addig viszont maradnak ezek a kib*szott akadályok...
Hánynom kell.
"Nézd ez az én harcom,
És csak nekem ég az arcom.
A remény bennem,
Csak addig él,
Ameddig én életben tartom.
Még bírja a testem,
Nem kell pánikba esnem.
Vannak még csodák,
Csak mondd,
Hogy merre keressem."
2013. március 24., vasárnap
ITI koncert meg a gyakorlat
Jókedv, pörgés, izomláz.
Eme három szó jellemezte az elmúlt nem egész két napom.
Mivel nem sok kedvem van részletezni az amúgy nagyon is részletezhetőt, ezért megpróbálom csak gyorsan, tömören és lényegre törően összefoglalni a dolgokat.
Így legalább nem kell 125 soros bejegyzést olvasnotok. :)
Csak 108 sorosat... :D
Péntek délután mentem Győrbe, hogy aztán Kócival (nővérem), Zsófival, (nővérem 2.0, a jobb, szebb, javítottabb verzió, nővérem bleeeee :P Zsófi :)))))) és Gabival, a masszőrrel.
Még a koncert előtt leittam magam sörrel, (Nekem különleges adottságaim vannak ahhoz, hogy étel és ital részecskéket varázsoljak a ruhámra!) majd pár pálesz magunkhoz vétele után indulhatott a show!
Legalább olyan jó volt mint az előző! Széténekeltük a hangunkat, szétugráltuk magunkat, táncoltunk nevetségesen és még egy srácra is sikerült picit ráborítanom a sörét. Tudjátok, abból a típusból volt aki kellemesenátkaroljaabarátnőjétésközbennéziakoncertetvégigegyhelybenállvésmagasemtudja,hogymiaf*sznakvanitt.
Úgyhogy sűrű bocsánat kérések közepette egyáltalán nem sajnáltam. :D
Végén még az énekestől kértem egy autogramot nővérem jegyére, aztán megmondtam neki, hogy jó volt a koncert de nem volt qrva jó, mert rövid volt! Mondta, hogy most ennyi fért bele. Aztán gratuláltam neki, kezet ráztam vele s mondtam, hogy jöhet a harmadik album meg megkérdeztem, hogy mikor várhatóak újra Győrbe. Válasz, ősz vagy nyáron ha lesz valami fesztivál. Úgyhogy ősszel legkésőbb megyünk újra. Bár megfogadtunk nővéremmel, hogy ha Tatabányán, Székesfehérváron vagy valahol itt a környéken járnak, megyünk, bizisten!
Fél egykor kidobtak minket a Bridge jó szokása szerint s irány haza.
Jó hat és fél óra alvás után keltem enyhén másnaposan, összekaptam magam majd jöttem haza.
Borotválkozás, összecuccolás s irány a hotel!
Ebéd lement, kicsit még szédelegve. :D
Vacsora már pörgősebb volt. Lejártuk a lábunkat Feri bácsival de ahhoz képest, hogy telt ház volt, nem úszott az étterem. ^^
Este újabb hat óra alvás, majd irány reggeliztetni. A helyzet ugyan az csak Zoli bácsival, de most is helyt álltunk! ^^
Búcsúzásképp egy nénike mondta, hogy maradjak mindig ilyen kis figyelmes, mosolygós pincér és, hogy így tovább, figyeltek ám engem és ügyes vagyok.
Utána egy úriember rázott kezet velem s köszönte meg szolgálataimat és figyelmességemet.
Bevallom, jól esett! ^^
S a végén még lehet lesz belőlem valami! :D
Most viszont megyek és alszok egyet mert fáradt vagyok.
Eme három szó jellemezte az elmúlt nem egész két napom.
Mivel nem sok kedvem van részletezni az amúgy nagyon is részletezhetőt, ezért megpróbálom csak gyorsan, tömören és lényegre törően összefoglalni a dolgokat.
Így legalább nem kell 125 soros bejegyzést olvasnotok. :)
Csak 108 sorosat... :D
Péntek délután mentem Győrbe, hogy aztán Kócival (nővérem), Zsófival, (nővérem 2.0, a jobb, szebb, javítottabb verzió, nővérem bleeeee :P Zsófi :)))))) és Gabival, a masszőrrel.
Még a koncert előtt leittam magam sörrel, (Nekem különleges adottságaim vannak ahhoz, hogy étel és ital részecskéket varázsoljak a ruhámra!) majd pár pálesz magunkhoz vétele után indulhatott a show!
Legalább olyan jó volt mint az előző! Széténekeltük a hangunkat, szétugráltuk magunkat, táncoltunk nevetségesen és még egy srácra is sikerült picit ráborítanom a sörét. Tudjátok, abból a típusból volt aki kellemesenátkaroljaabarátnőjétésközbennéziakoncertetvégigegyhelybenállvésmagasemtudja,hogymiaf*sznakvanitt.
Úgyhogy sűrű bocsánat kérések közepette egyáltalán nem sajnáltam. :D
Végén még az énekestől kértem egy autogramot nővérem jegyére, aztán megmondtam neki, hogy jó volt a koncert de nem volt qrva jó, mert rövid volt! Mondta, hogy most ennyi fért bele. Aztán gratuláltam neki, kezet ráztam vele s mondtam, hogy jöhet a harmadik album meg megkérdeztem, hogy mikor várhatóak újra Győrbe. Válasz, ősz vagy nyáron ha lesz valami fesztivál. Úgyhogy ősszel legkésőbb megyünk újra. Bár megfogadtunk nővéremmel, hogy ha Tatabányán, Székesfehérváron vagy valahol itt a környéken járnak, megyünk, bizisten!
Fél egykor kidobtak minket a Bridge jó szokása szerint s irány haza.
Jó hat és fél óra alvás után keltem enyhén másnaposan, összekaptam magam majd jöttem haza.
Borotválkozás, összecuccolás s irány a hotel!
Ebéd lement, kicsit még szédelegve. :D
Vacsora már pörgősebb volt. Lejártuk a lábunkat Feri bácsival de ahhoz képest, hogy telt ház volt, nem úszott az étterem. ^^
Este újabb hat óra alvás, majd irány reggeliztetni. A helyzet ugyan az csak Zoli bácsival, de most is helyt álltunk! ^^
Búcsúzásképp egy nénike mondta, hogy maradjak mindig ilyen kis figyelmes, mosolygós pincér és, hogy így tovább, figyeltek ám engem és ügyes vagyok.
Utána egy úriember rázott kezet velem s köszönte meg szolgálataimat és figyelmességemet.
Bevallom, jól esett! ^^
S a végén még lehet lesz belőlem valami! :D
Most viszont megyek és alszok egyet mert fáradt vagyok.
2013. március 22., péntek
Véradás és Lamazius
Ez az a két dolog ami tegnapi napig nem járt együtt.
De aztán életükben először találkoztak, bemutatkoztak egymásnak s megegyeztek egy újabb találkában ha Miss Véradás Lamazius szerény kis városában jár.
Az első három sorból bárki ki tudja találni, hogy életemben először vért adtam.
Hogy, miért???
Ennek több oka van.
1. Mert fő az egészség!
Azt mondják a nagyok, hogy összességében véve mivel egész életünkben nagyjából ugyan az kering a szervezetünkben, ezért időnként jó ha kicsit felfrissül, kicserélődik a vérünk.
2. Mert a véradás egyben szűrővizsgálat is.
Mivel beleegyeztem, hogy bármire felhasználhatják a vérem ezért ki is fogják tisztességgel vizsgálni, ha geb*sz van, értesítenek. Ez pedig nem rossz. Már mint ha megtudom, hogy lappang bennem valami.
3. Mert lehet, hogy pont ez a 4,5 decinyi vér fog minket egyszer megmenteni.
Ki tudja, hogy mit hoz a sors...
4. Mert nem tudtam, hogy milyen a vércsoportom s érdekelt.
Bár apusnak s a két nagy testvéremnek is 0-ás a vércsoportja így nem voltam meglepve mikor megtudtam, hogy én sem lógok ki a sorból, de azért furdalt a kíváncsiság.
5. Mert szép dolog.
Nem hiába küldik szét a leveleket, hogy csütörtökön véradás. Nincs elég vér, viszont ha adunk, lehet, hogy egy napon a mi vérünkkel fognak életet menteni.
Eme gondolatok indítottak hát el a véradás felé.
Bátyámmal mentem, mivel ő már rutinos véradó. Tegnapi már a 8. (ha jól emlékszem) ilyen vérlecsapolós szeánsza volt így meg is vártam, hogy hazatérjen a munkából s vele tartsak.
Elmentünk s megérkeztünk.
Mivel első véradásom volt így kellett pár okmány. Utána átirányítottak a vércsoportotmeghatározónénihez aki rögtön lecsapott az ujjaimra s nagy örömmel konstatálta, hogy milyen hosszúak. Mondtam, hogy igen igen, tudom, szívsebészzongorista ujjaim vannak.
Ez után formanyomtatvány kitöltés, majd irány a doki.
Átnézte a papírom majd felemelte tekintetét.
Szemei csillogtak, majd azt mondta
"Végre! Végre valaki, aki kinézi belőlem, egy orvosból, hogy megtudom állapítani azt, hogy egy férfi nem volt, és nem is terhes!"
Majd megállapította, hogy először adok vért és annyival zárta, hogy "Büszke vagyok Önre!"
Elmesélte, hogy a férfiak eme kérdésre rendre bejelölik a nem választ, mikor totálisan felesleges válaszolni a kérdésre. Nem beszélve arról, s ezt csak úgy halkan megsúgom, mert nem akarom porig alázni a férfi társaimat, a kérdés után, kihagynak egy sort, majd zárójelben oda írják "csak nőknek".
Igen...
Ezt bátyámnak is elmeséltem, jót röhögtünk majd megkérdeztem őt is. Válasza a "hát" szóval kezdődött.
Vonjuk le a tanulságot. :D
No de vissza a sztori közepére.
Megvolt az elbeszélgetés, oda mentem a papírkezelőnénihez majd miután leadtam a kitöltött nyomtatványt megkérdeztem, hogy akkor most hol téblábolhatok. Mondta, hogy hááát ahol van hely. :D
Székek nem voltak, pedig elkeltek volna, de lehet úgy gondolták, úgy is fekszenek majd, addig meg csak álldogáljanak. :D
Vártam hát a sorom, hogy a 6 ágyból valamelyik felszabaduljon. Közben néztem az arcokat. Mindenki olyan fancsali volt és csendes mint akikkel végignyalattak egy vödörnyi citromot.
No mondom király, ennyire sz*r lehet???
Végül felszabadult egy és le is csaptam. Oda mentem, megkérdeztem a vérlecsapolónénit, hogy jöhetek ide, ő mondta, hogy igen és kényelembe is helyeztem magam.
No és akkor kezdődjék a show.
Megállapította a néni, hogy vékony kis karjaimhoz vékony kis véna tartozik, nézzük meg a jobb kezem.
Nem nagyon foglalkozott a "neeee, én a balból akarok adniiiii" reakciómmal, úgyhogy jött a jobb kéz vizslatása.
A helyzet ugyan az így én nyertem! ^^
Szerencsére sikerült eltalálnia elsőre az erem és ekkor jött az áááá.
Hát mit mondjak, nem ez volt legjobb dolog amit valaha átéltem.
Mivel ugye lefertőtlenítik így csíp mikor beléd döfik a tűt, majd elkezded érezni pár másodpercig, hogy bizony-bizony, a véred kezdi elhagyni tested.
Nem örültem ennek de hát ez van. Viszont mivel Lamaziusról (az olvasóim már tudják) tudni kell, hogy időnként nőket megszégyenítő beszélőkéje van így szóba elegyedtem a vérem begyűjtésével foglalatoskodó nénivel.
Elkezdtünk beszélgetni, erről arról faggattam, végig kérdeztem a számomra idegen szavakat a lapomon, ő meg készségesen válaszolt.
Utána szóba kerültem én, meséltem, hogy pincérnek tanulok, hogy gitározok. Itt megjegyezte, hogy ilyen hosszú ujjakkal, zongorista ujjakkal (Itt hozzátettem, hogy szívsebész is. Nagy mosollyal nyugtázta) biztos nem nehéz.
Aztán kaptam egy kis labdát. Kiadta a néni a parancsot, hogy időnként nyomkodjam mert lassan folyik a vérem.
Nyomkodtam.
Mondta, hogy nyomkodjam sűrűbben.
Nyomkodtam sűrűbben.
A gép mellettem elkezdett pittyegni.
Megkérdeztem miért teszi ezt.
Mondta, hogy lassan folyik a vérem, ezért. Megkérdezte, hogy ittam-e eleget. Mondtam, hogy igen, figyeltem rá direkt. No akkor hoz nekem vizet, igyam meg szépen. Jó fél óra alatt egy liter vizet ittam meg, fél litert a véradás előtt, ott a helyszínen, meg felet közben.
A helyzet viszont változatlan volt.
Mindenki engem nézett, miért sípol feszt a gépe. :D
Lamazius most nem akarta magára irányítani a figyelmet. Mégis sikerült neki. :D
Mondta a néni, hogy nem akarja elhagyni a testemet. Válaszoltam is neki, hogy ez biztos azért van mert cuki vagyok és ragaszkodik hozzám! ^^ Nagy mosoly s vigyor volt a válasz rá. Bátyám erre itthon csak annyit reagált "Ehh, még ott is tette az agyát." :D
Végül feladtuk a küzdelmet és a néni azt mondta, hogy elég lesz ez a 4,1 decinyi vöröslő anyag, az nem egész fél deci meg bennem maradhat.
Ez után szépen megköszönték részvételemet, kaptam véradó igazolványt s jöttünk haza.
Zárásként pedig azt tudom mondani, hogy Ti is menjetek és véreztessétek ki magatokat mert szép dolog, és mert nem tesz rosszat az egészségeteknek! ^^
Este pedig ITI koncert, jeeeeee! ^^
De aztán életükben először találkoztak, bemutatkoztak egymásnak s megegyeztek egy újabb találkában ha Miss Véradás Lamazius szerény kis városában jár.
Az első három sorból bárki ki tudja találni, hogy életemben először vért adtam.
Hogy, miért???
Ennek több oka van.
1. Mert fő az egészség!
Azt mondják a nagyok, hogy összességében véve mivel egész életünkben nagyjából ugyan az kering a szervezetünkben, ezért időnként jó ha kicsit felfrissül, kicserélődik a vérünk.
2. Mert a véradás egyben szűrővizsgálat is.
Mivel beleegyeztem, hogy bármire felhasználhatják a vérem ezért ki is fogják tisztességgel vizsgálni, ha geb*sz van, értesítenek. Ez pedig nem rossz. Már mint ha megtudom, hogy lappang bennem valami.
3. Mert lehet, hogy pont ez a 4,5 decinyi vér fog minket egyszer megmenteni.
Ki tudja, hogy mit hoz a sors...
4. Mert nem tudtam, hogy milyen a vércsoportom s érdekelt.
Bár apusnak s a két nagy testvéremnek is 0-ás a vércsoportja így nem voltam meglepve mikor megtudtam, hogy én sem lógok ki a sorból, de azért furdalt a kíváncsiság.
5. Mert szép dolog.
Nem hiába küldik szét a leveleket, hogy csütörtökön véradás. Nincs elég vér, viszont ha adunk, lehet, hogy egy napon a mi vérünkkel fognak életet menteni.
Eme gondolatok indítottak hát el a véradás felé.
Bátyámmal mentem, mivel ő már rutinos véradó. Tegnapi már a 8. (ha jól emlékszem) ilyen vérlecsapolós szeánsza volt így meg is vártam, hogy hazatérjen a munkából s vele tartsak.
Elmentünk s megérkeztünk.
Mivel első véradásom volt így kellett pár okmány. Utána átirányítottak a vércsoportotmeghatározónénihez aki rögtön lecsapott az ujjaimra s nagy örömmel konstatálta, hogy milyen hosszúak. Mondtam, hogy igen igen, tudom, szívsebészzongorista ujjaim vannak.
Ez után formanyomtatvány kitöltés, majd irány a doki.
Átnézte a papírom majd felemelte tekintetét.
Szemei csillogtak, majd azt mondta
"Végre! Végre valaki, aki kinézi belőlem, egy orvosból, hogy megtudom állapítani azt, hogy egy férfi nem volt, és nem is terhes!"
Majd megállapította, hogy először adok vért és annyival zárta, hogy "Büszke vagyok Önre!"
Elmesélte, hogy a férfiak eme kérdésre rendre bejelölik a nem választ, mikor totálisan felesleges válaszolni a kérdésre. Nem beszélve arról, s ezt csak úgy halkan megsúgom, mert nem akarom porig alázni a férfi társaimat, a kérdés után, kihagynak egy sort, majd zárójelben oda írják "csak nőknek".
Igen...
Ezt bátyámnak is elmeséltem, jót röhögtünk majd megkérdeztem őt is. Válasza a "hát" szóval kezdődött.
Vonjuk le a tanulságot. :D
No de vissza a sztori közepére.
Megvolt az elbeszélgetés, oda mentem a papírkezelőnénihez majd miután leadtam a kitöltött nyomtatványt megkérdeztem, hogy akkor most hol téblábolhatok. Mondta, hogy hááát ahol van hely. :D
Székek nem voltak, pedig elkeltek volna, de lehet úgy gondolták, úgy is fekszenek majd, addig meg csak álldogáljanak. :D
Vártam hát a sorom, hogy a 6 ágyból valamelyik felszabaduljon. Közben néztem az arcokat. Mindenki olyan fancsali volt és csendes mint akikkel végignyalattak egy vödörnyi citromot.
No mondom király, ennyire sz*r lehet???
Végül felszabadult egy és le is csaptam. Oda mentem, megkérdeztem a vérlecsapolónénit, hogy jöhetek ide, ő mondta, hogy igen és kényelembe is helyeztem magam.
No és akkor kezdődjék a show.
Megállapította a néni, hogy vékony kis karjaimhoz vékony kis véna tartozik, nézzük meg a jobb kezem.
Nem nagyon foglalkozott a "neeee, én a balból akarok adniiiii" reakciómmal, úgyhogy jött a jobb kéz vizslatása.
A helyzet ugyan az így én nyertem! ^^
Szerencsére sikerült eltalálnia elsőre az erem és ekkor jött az áááá.
Hát mit mondjak, nem ez volt legjobb dolog amit valaha átéltem.
Mivel ugye lefertőtlenítik így csíp mikor beléd döfik a tűt, majd elkezded érezni pár másodpercig, hogy bizony-bizony, a véred kezdi elhagyni tested.
Nem örültem ennek de hát ez van. Viszont mivel Lamaziusról (az olvasóim már tudják) tudni kell, hogy időnként nőket megszégyenítő beszélőkéje van így szóba elegyedtem a vérem begyűjtésével foglalatoskodó nénivel.
Elkezdtünk beszélgetni, erről arról faggattam, végig kérdeztem a számomra idegen szavakat a lapomon, ő meg készségesen válaszolt.
Utána szóba kerültem én, meséltem, hogy pincérnek tanulok, hogy gitározok. Itt megjegyezte, hogy ilyen hosszú ujjakkal, zongorista ujjakkal (Itt hozzátettem, hogy szívsebész is. Nagy mosollyal nyugtázta) biztos nem nehéz.
Aztán kaptam egy kis labdát. Kiadta a néni a parancsot, hogy időnként nyomkodjam mert lassan folyik a vérem.
Nyomkodtam.
Mondta, hogy nyomkodjam sűrűbben.
Nyomkodtam sűrűbben.
A gép mellettem elkezdett pittyegni.
Megkérdeztem miért teszi ezt.
Mondta, hogy lassan folyik a vérem, ezért. Megkérdezte, hogy ittam-e eleget. Mondtam, hogy igen, figyeltem rá direkt. No akkor hoz nekem vizet, igyam meg szépen. Jó fél óra alatt egy liter vizet ittam meg, fél litert a véradás előtt, ott a helyszínen, meg felet közben.
A helyzet viszont változatlan volt.
Mindenki engem nézett, miért sípol feszt a gépe. :D
Lamazius most nem akarta magára irányítani a figyelmet. Mégis sikerült neki. :D
Mondta a néni, hogy nem akarja elhagyni a testemet. Válaszoltam is neki, hogy ez biztos azért van mert cuki vagyok és ragaszkodik hozzám! ^^ Nagy mosoly s vigyor volt a válasz rá. Bátyám erre itthon csak annyit reagált "Ehh, még ott is tette az agyát." :D
Végül feladtuk a küzdelmet és a néni azt mondta, hogy elég lesz ez a 4,1 decinyi vöröslő anyag, az nem egész fél deci meg bennem maradhat.
Ez után szépen megköszönték részvételemet, kaptam véradó igazolványt s jöttünk haza.
Zárásként pedig azt tudom mondani, hogy Ti is menjetek és véreztessétek ki magatokat mert szép dolog, és mert nem tesz rosszat az egészségeteknek! ^^
Este pedig ITI koncert, jeeeeee! ^^
2013. március 19., kedd
No Clear Mind
Gyönyörű!
Ez a zene gyönyörű!
Igaz, kell hozzá egy nyomott, szomorkás, sötét, elkeseredett hangulat ami pár napja már bennem tölti ideje nagy részét, de ha ez megvan akkor tökéletes zene!
Akkor egyszerűen nincs nála szebb, jobb, összerakottabb, színesebb!
Ha hallgatom akkor egyszerűen mindent látok, átélek, érzek!
Látom mind ezt!
Ezen kívül látok még fodros szoknyás lányt, szikla szélén, széttárt karokkal. Barna haját arcába fújja a szél. Nem látni szemeit, mosolyát. Mögötte a háborgó tenger. Sötét, szürke, vad hullámok, villámló égbolt.
De hallom a madarak csicsergését is. Sok kis apró, csicsergő tollast. Vidáman zengedeznek. Még a Nap is süt. De még is, látom a villámló eget is.
Látom a hollókat a drótokon végig ülve. Csak ülnek és várnak.
Látom az egymásba fonódó kezeket, a csillogó szemeket és felhőtlen mosolyokat.
Látok mindenfélét. Szépet és jót, csúnyát és rosszat.
Ez a zene lehúz a mélybe, hogy aztán a felhők fölé emeljen!
Úgy érzem, hogy most kellene leülnöm egy penészes falú, üres szürke szoba sarkába, hogy aztán térdeim felhúzva rágyújtsak. Letüdőzném a kis halállovagokat s fejemet a térdemen pihentetném.
De azt is érzem, hogy olyan jó lenne ha a parkban sétálhatnék egy kellemes őszi napon. A levelek peregnek le a fákról. A vörös, sárga és barna színekben táncoló hely mosolyt csalna az arcomra. A Nap sugarai is elérnének hozzám és kellemesen melegítenének. Én boldogan gázolnék bele a legnagyobb levéltakaróba és gyermeki lelkesedéssel kotornám szanaszét a lábaimmal. És érezném, hogy boldog vagyok! És nem is lenne másra szükségem csak erre.
Látom a romjaiban heverő kártyavárat. Nem lehet már újjá építeni.
Tán túl díszes volt, tán túl tökéletes. Lehet pont ezért nem volt létjogosultsága eme világban.
Szomorú ez és elkeserítő. Kőműves fia vagyok. Imádok házakat, várakat építeni. Szépen aprólékosan lerakni az alapot. Aztán felhúzni a falakat, majd a tetőt. Végül berendezni, ízlésesen, kedvesen. A lakhatóság fenntartása, és restaurálás már nem a kedvenc elfoglaltságom de építeni szeretek!
És pokoli érzés egy oroszlánnak felfogni azt, hogy ezt már ő sem tudja újraépíteni. Egy oroszlánnak, értjük?!? Egy oroszlán nem ismer akadályokat. De ehhez most ő is kevés.
Zseniális zene ez!
Minden benne van ami kell!
Tegnap este majd egy órán át hallgattam őket. Majdnem álomba ringattak. Egy gyönyörű álomba. Csak a zene volt és a rá elképzelt világ!
Fejem furán ingatom, arcomon fura mosoly feszül, lábammal lassan verem az ütemet.
Most is!
Csukva a szemem s így írok. Fejem ringatom és átadom magamat a zenének. Hagyom, hogy a zene keltette hullámok sodorjanak.
Haaaaaa. A sóhaj helye.
Mindegyik szám az ember lelkéig hatol!
Lehet az a By Your Side, Alone and Together, Imaginary You vagy a Dream is Destiny.
De említhetném a Melt, Nuclear Mind, Static vagy Celeste című alkotást.
Mind-mind az ember lelkéig hatol.
Lágyan, lassan benyúl. Gyengéden megérinti majd gyorsan és kegyetlenül kitépi azt!
Valamit csinál vele. Valamit farag rajta, majd visszateszi.
Zseniális, továbbra is zseniális!
Köszönet érte a négy tehetséges görög srácnak akik összehozták ezt.
Ezt a színes, kellemesen bús, szívbemarkolóan gyönyörű zenét!
Ez a zene gyönyörű!
Igaz, kell hozzá egy nyomott, szomorkás, sötét, elkeseredett hangulat ami pár napja már bennem tölti ideje nagy részét, de ha ez megvan akkor tökéletes zene!
Akkor egyszerűen nincs nála szebb, jobb, összerakottabb, színesebb!
Ha hallgatom akkor egyszerűen mindent látok, átélek, érzek!
Látom mind ezt!
Ezen kívül látok még fodros szoknyás lányt, szikla szélén, széttárt karokkal. Barna haját arcába fújja a szél. Nem látni szemeit, mosolyát. Mögötte a háborgó tenger. Sötét, szürke, vad hullámok, villámló égbolt.
De hallom a madarak csicsergését is. Sok kis apró, csicsergő tollast. Vidáman zengedeznek. Még a Nap is süt. De még is, látom a villámló eget is.
Látom a hollókat a drótokon végig ülve. Csak ülnek és várnak.
Látom az egymásba fonódó kezeket, a csillogó szemeket és felhőtlen mosolyokat.
Látok mindenfélét. Szépet és jót, csúnyát és rosszat.
Ez a zene lehúz a mélybe, hogy aztán a felhők fölé emeljen!
Úgy érzem, hogy most kellene leülnöm egy penészes falú, üres szürke szoba sarkába, hogy aztán térdeim felhúzva rágyújtsak. Letüdőzném a kis halállovagokat s fejemet a térdemen pihentetném.
De azt is érzem, hogy olyan jó lenne ha a parkban sétálhatnék egy kellemes őszi napon. A levelek peregnek le a fákról. A vörös, sárga és barna színekben táncoló hely mosolyt csalna az arcomra. A Nap sugarai is elérnének hozzám és kellemesen melegítenének. Én boldogan gázolnék bele a legnagyobb levéltakaróba és gyermeki lelkesedéssel kotornám szanaszét a lábaimmal. És érezném, hogy boldog vagyok! És nem is lenne másra szükségem csak erre.
Látom a romjaiban heverő kártyavárat. Nem lehet már újjá építeni.
Tán túl díszes volt, tán túl tökéletes. Lehet pont ezért nem volt létjogosultsága eme világban.
Szomorú ez és elkeserítő. Kőműves fia vagyok. Imádok házakat, várakat építeni. Szépen aprólékosan lerakni az alapot. Aztán felhúzni a falakat, majd a tetőt. Végül berendezni, ízlésesen, kedvesen. A lakhatóság fenntartása, és restaurálás már nem a kedvenc elfoglaltságom de építeni szeretek!
És pokoli érzés egy oroszlánnak felfogni azt, hogy ezt már ő sem tudja újraépíteni. Egy oroszlánnak, értjük?!? Egy oroszlán nem ismer akadályokat. De ehhez most ő is kevés.
Zseniális zene ez!
Minden benne van ami kell!
Tegnap este majd egy órán át hallgattam őket. Majdnem álomba ringattak. Egy gyönyörű álomba. Csak a zene volt és a rá elképzelt világ!
Fejem furán ingatom, arcomon fura mosoly feszül, lábammal lassan verem az ütemet.
Most is!
Csukva a szemem s így írok. Fejem ringatom és átadom magamat a zenének. Hagyom, hogy a zene keltette hullámok sodorjanak.
Haaaaaa. A sóhaj helye.
Mindegyik szám az ember lelkéig hatol!
Lehet az a By Your Side, Alone and Together, Imaginary You vagy a Dream is Destiny.
De említhetném a Melt, Nuclear Mind, Static vagy Celeste című alkotást.
Mind-mind az ember lelkéig hatol.
Lágyan, lassan benyúl. Gyengéden megérinti majd gyorsan és kegyetlenül kitépi azt!
Valamit csinál vele. Valamit farag rajta, majd visszateszi.
Zseniális, továbbra is zseniális!
Köszönet érte a négy tehetséges görög srácnak akik összehozták ezt.
Ezt a színes, kellemesen bús, szívbemarkolóan gyönyörű zenét!
2013. március 17., vasárnap
Az ember és a kártyavár
Az ember sok mindenre képes és sok mindent csinál.
Sokszor cselekszik olyat, melyet aztán később megbán.
Sokszor tesz azért dolgokat mert úgy gondolta, úgy érezte...
Viszont az nem jó ha az ember úgy gondolja meg úgy érzi.
Tudni kell, nem gondolni, nem sejteni!
Pár szó és már össze is omlott az addig szépen felépített kártyavár.
Ha a szél rombolja le, elkeserítő a dolog.
Ha Te magad rombolod le, bosszantó.
De minden kártyavár újra építhető, nem?
De, szerintem igen!
És amúgy is, újra kell építeni!
Mert szeretnéd ha örülne.
És újra is akarom építeni!
Mert boldoggá tett az építése!
És amúgy meg, szeretjük a kihívásokat, nem? (keserű mosoly)
Igen, szeretjük. Csak hát ez akkor is...
Múlton felesleges rágódni, amit megtettünk azon már nem lehet változtatni.
A jövőt viszont még szebbé tehetjük!
Akkor hát, két kártyát a kézbe s kezdődjék a show!
Sokszor cselekszik olyat, melyet aztán később megbán.
Sokszor tesz azért dolgokat mert úgy gondolta, úgy érezte...
Viszont az nem jó ha az ember úgy gondolja meg úgy érzi.
Tudni kell, nem gondolni, nem sejteni!
Pár szó és már össze is omlott az addig szépen felépített kártyavár.
Ha a szél rombolja le, elkeserítő a dolog.
Ha Te magad rombolod le, bosszantó.
De minden kártyavár újra építhető, nem?
De, szerintem igen!
És amúgy is, újra kell építeni!
Mert szeretnéd ha örülne.
És újra is akarom építeni!
Mert boldoggá tett az építése!
És amúgy meg, szeretjük a kihívásokat, nem? (keserű mosoly)
Igen, szeretjük. Csak hát ez akkor is...
Múlton felesleges rágódni, amit megtettünk azon már nem lehet változtatni.
A jövőt viszont még szebbé tehetjük!
Akkor hát, két kártyát a kézbe s kezdődjék a show!
2013. március 16., szombat
24 óra
24 óra alatt annyi minden történhet az emberrel.
Annyi minden érintheti meg a lelkét, az elméjét, magát az embert.
Annyi de annyi minden!
Úgyhogy nem is részletezem.
Ez a zene meg...
Egyszerűen...
Egyszerűen minden benne van ami kell!
Annyi minden érintheti meg a lelkét, az elméjét, magát az embert.
Annyi de annyi minden!
Úgyhogy nem is részletezem.
Ez a zene meg...
Egyszerűen...
Egyszerűen minden benne van ami kell!
2013. március 13., szerda
Házak
Sok szép házat láttam már életem során. De tudom, hogy a legszebbet még nem!
Az utóbbi pár hónapban nem egy érdekes házikót ismertem meg, ha lehet ezt mondani.
Volt olyan melynek szép díszes volt a bejárati ajtaja.
Volt olyan melynek kedvesen szólt a csengője.
Volt olyan ahol virágok lógtak le az ablak párkányról.
S volt olyan is ami fura volt, olyan, nem tudod hova tenni mert elég szokatlan, de még is vonzó!
Sokféle házat láttam.
Volt, ahova én kopogtattam be, hogy megtudjam a belseje is oly' csalogató-e mint a külseje.
De volt olyan is ahova berángattak.
Sok érdekes házba tettem be a lábam.
Az előszobákban általában picit rostokoltam. Lábat töröltem, ismerkedtem az új hellyel.
De aztán már indulás is volt a nappaliba.
Egy kis süti és tea után pedig jöhetett az egész lakás felfedezése!
Konyha, szoba, fürdő, másik szoba, spájz.
Láttam szép hálószobákat kellemes illattal, szép ruhákkal s csinos cipellőkkel.
Megtapasztaltam kevésbé szép, de azért lakható kis szobát.
Megismertem a spájzok legsötétebb sarkait is.
És mostam kezet steril és már-már nevetségesen tiszta fürdőszobákban.
Mind a maga módján megfogott!!!
Csinosak voltak, kedvesek, kellemesek.
Örültem mikor azt láttam, hogy bizonyos lakrészekben semmin sem változtatnék hisz úgy jók, ahogy vannak!
Kicsit elszomorított mikor azt tapasztaltam, hogy a ház külseje jobban megfog mint a belső rész.
És azt is sajnáltam mikor nem találtam olyan szobát ahol a falakat itt-ott logó bakelit lemezek díszítik, dalszövegek vagy idézetek néznek vissza rám, esetleg egy idétlen pálcikaember integet.
De istenem, végül is ezeket ha beköltözöm megvalósíthatom! Nem igaz???
Sajnos nem.
Vannak házak akik nem tűrik ha változtatnak rajtuk. Ha rajzolunk a falaikra, a festék el kezd leperegni róluk. Ha tapétát próbálnánk megváltoztatni felpöndörödne és lejönne a falról rövid időn belül.
Vannak házak melyek nem változnak.
Csak az idő vasfoga rágja meg őket, a viharok alakítják külsejüket, vagy épp a túl nagyra nőtt fa lombja.
De sosem a benne lakó ember.
Viszont mi a közös a házakban melyekről meséltem???
Az egyik, hogy mindegyikbe beköltöznék. Mindegyikben van szerethető rész, mindegyik külseje megnyerő s úgy érzem tudnék rajtuk még csinosítani.
A másik, hogy egyik sem fogott meg igazán.
Kellemes volt bent tölteni, pár percet, órát. Jól éreztem magam bennük. Éreztem a vendégszeretetet is de valahogy....
Nem az igazi!
Jó-jó de...de nem elég jó!
Jó dolog ha valami jó, de ha valami lehet nagyon jó akkor ne adjuk már alább!!!
És úgy érzem, hogy ezek a házak jók! Abszolút tetszetős helyek, az ember fel tud töltődni a négy fal között, körbe tud nézni úgy, hogy "szép lak ez, na" és egész kellemesen tudja magát érezni. Szinte már boldog!
De míg nem költözik be az igazi házba, addig nem is tudja mi az, hogy boldogság! Nem tudja milyen az, hogy körbe néz és sóhajt egy nagyot, hogy igen, jól érzem magam bent. Nem tudja milyen érzés az mikor úgy érzi magát bent a négy fal között, hogy tudja, le tudná és le is akarj itt élni az életét!
Ezekben a házakban én ezt nem tudom elképzelni. Kétségtelen, nem tagadom, pár hónapra bármikor beköltöznék. Bérbe venném őket. De, hogy meg nem venném őket, azt tudom. Mert egyik sem olyan ahol 25 év múlva is élni akarok.
25 nap, az reálisabb.
Jó, még akár picit több. Pár hónappal is. De aztán ha letelne ez az x hónap, utána már csak a sóhaj maradna, és nem a kellemesebb fajtából.
Ismernék már minden zugot, benéztem volna már addigra a polcok alá és a port letörölgettem volna mindenhonnan. Úgy ahogy otthonossá tettem volna az egészet és a ház is formált volna rajtam egy keveset, de érezném, hogy itt az ideje csomagolni és lassan elköltözni.
És mivel már elmúltam 15, nem akarom senkinek sem bebizonyítani, hogy igen is képes vagyok egyedül élni egy házban és igen is képes vagyok fent tartani azt, így nem költözöm be az egyik be sem.
Maradok földön futó. A padok, bokrok és a hidak alatt is sok érdekes dolgot lehet látni s tapasztalni.
Nem beszélve arról, hogy ilyenkor az ember nincs röghöz kötve! Minden nap más és más bokrot választhatok egy délutáni szundihoz, mindig más padon időzhetek és más híd alatt hajthatom álomra fejem.
Igaz, ezek nem annyira érdekesek és színesek mint egy ház, de a semmi esetén ezek is megteszik!
S amíg, nem találom meg azt a házat amire csak rá kell néznem s képes lesz idétlen mosolyt csalni az arcomra, aminek falait megtudom majd élettel tölteni s amivel megalkotjuk a tökéletes ház, tökéletes lakó dolgot, addig kóborlok az utcákon.
Viszont rájöttem valamire! Ezeket a házakat nem igazán lehet megtalálni. Keresheted, nagy energiákat fektethetsz belé, járhatod a várost azzal a szándékkal, hogy ma este már pedig megtalálom, akkor is!
Biztos, hogy nem fogod.
Keresheted csendesen és nyugodtan, nem foglalkozva azzal, hogy telnek a napok.
Akkor sem fogod.
Mert valahogy ez igazság szerint úgy lehet mint a Harry Potterben a pálca és gazdája dolog.
Nem az ember választja a pálcát, hanem a pálca választ magának gazdát.
Szerintem itt is ez van. Keresheted a tökéletes házad, nem fogod megtalálni, egészen addig míg a ház nem akarja, hogy megtaláld.
Akkor, majd biztos, hogy pont úgy lesz az újságban az üres lakások hirdetése között, hogy őt fogod először megpillantani. Vagy mikor úgy érzed, hogy eleged van az életből és elindulsz csak úgy sétálni. S bár eddig mindig a város nyugati fele jártad az utakat, most még is, valami keletre húz. No igen, akkor, megfogod találni.
De egészen biztos vagyok abban is, hogy ha majd elkap egy nagy égi háború, jég esővel, villámokkal, meg amit csak el tudsz képzelni, biztos, hogy az utcában csak annak a háznak lesz valami elő tetője ahova büntetlenül be tudsz állni a vihar elől.
Én még nem találtam meg ezt a házat. Pontosabban a ház nem talált meg engem.
Lehet, hogy még nem vagyok kész rá, amin nem csodálkoznék, csak 22 leszek júliusban. Még lehet, hogy meg kell járnom pár házat, formálódnom kell kicsit és ügyesebb lakberendezővé kell válnom!
És lehet, hogy még az én házam sincs kész. Lehet nincs teteje. Vagy még nem rendezték be. De az is lehet, hogy csak a mostani lakó, vagy majd a következő fogja a falaira csempészni az idézeteket és a háznak meg majd most fog megtetszeni a dolog. Arról nem is beszélve, hogy kis városban lakom, szóval lehet, hogy nem tartózkodunk egy helyen a házammal. Sőt ebben biztos vagyok!
S míg nem a megfelelő helyen vagyok, addig marad a kószálás az utcákon, parkokban, dombok között.
Az utóbbi pár hónapban nem egy érdekes házikót ismertem meg, ha lehet ezt mondani.
Volt olyan melynek szép díszes volt a bejárati ajtaja.
Volt olyan melynek kedvesen szólt a csengője.
Volt olyan ahol virágok lógtak le az ablak párkányról.
S volt olyan is ami fura volt, olyan, nem tudod hova tenni mert elég szokatlan, de még is vonzó!
Sokféle házat láttam.
Volt, ahova én kopogtattam be, hogy megtudjam a belseje is oly' csalogató-e mint a külseje.
De volt olyan is ahova berángattak.
Sok érdekes házba tettem be a lábam.
Az előszobákban általában picit rostokoltam. Lábat töröltem, ismerkedtem az új hellyel.
De aztán már indulás is volt a nappaliba.
Egy kis süti és tea után pedig jöhetett az egész lakás felfedezése!
Konyha, szoba, fürdő, másik szoba, spájz.
Láttam szép hálószobákat kellemes illattal, szép ruhákkal s csinos cipellőkkel.
Megtapasztaltam kevésbé szép, de azért lakható kis szobát.
Megismertem a spájzok legsötétebb sarkait is.
És mostam kezet steril és már-már nevetségesen tiszta fürdőszobákban.
Mind a maga módján megfogott!!!
Csinosak voltak, kedvesek, kellemesek.
Örültem mikor azt láttam, hogy bizonyos lakrészekben semmin sem változtatnék hisz úgy jók, ahogy vannak!
Kicsit elszomorított mikor azt tapasztaltam, hogy a ház külseje jobban megfog mint a belső rész.
És azt is sajnáltam mikor nem találtam olyan szobát ahol a falakat itt-ott logó bakelit lemezek díszítik, dalszövegek vagy idézetek néznek vissza rám, esetleg egy idétlen pálcikaember integet.
De istenem, végül is ezeket ha beköltözöm megvalósíthatom! Nem igaz???
Sajnos nem.
Vannak házak akik nem tűrik ha változtatnak rajtuk. Ha rajzolunk a falaikra, a festék el kezd leperegni róluk. Ha tapétát próbálnánk megváltoztatni felpöndörödne és lejönne a falról rövid időn belül.
Vannak házak melyek nem változnak.
Csak az idő vasfoga rágja meg őket, a viharok alakítják külsejüket, vagy épp a túl nagyra nőtt fa lombja.
De sosem a benne lakó ember.
Viszont mi a közös a házakban melyekről meséltem???
Az egyik, hogy mindegyikbe beköltöznék. Mindegyikben van szerethető rész, mindegyik külseje megnyerő s úgy érzem tudnék rajtuk még csinosítani.
A másik, hogy egyik sem fogott meg igazán.
Kellemes volt bent tölteni, pár percet, órát. Jól éreztem magam bennük. Éreztem a vendégszeretetet is de valahogy....
Nem az igazi!
Jó-jó de...de nem elég jó!
Jó dolog ha valami jó, de ha valami lehet nagyon jó akkor ne adjuk már alább!!!
És úgy érzem, hogy ezek a házak jók! Abszolút tetszetős helyek, az ember fel tud töltődni a négy fal között, körbe tud nézni úgy, hogy "szép lak ez, na" és egész kellemesen tudja magát érezni. Szinte már boldog!
De míg nem költözik be az igazi házba, addig nem is tudja mi az, hogy boldogság! Nem tudja milyen az, hogy körbe néz és sóhajt egy nagyot, hogy igen, jól érzem magam bent. Nem tudja milyen érzés az mikor úgy érzi magát bent a négy fal között, hogy tudja, le tudná és le is akarj itt élni az életét!
Ezekben a házakban én ezt nem tudom elképzelni. Kétségtelen, nem tagadom, pár hónapra bármikor beköltöznék. Bérbe venném őket. De, hogy meg nem venném őket, azt tudom. Mert egyik sem olyan ahol 25 év múlva is élni akarok.
25 nap, az reálisabb.
Jó, még akár picit több. Pár hónappal is. De aztán ha letelne ez az x hónap, utána már csak a sóhaj maradna, és nem a kellemesebb fajtából.
Ismernék már minden zugot, benéztem volna már addigra a polcok alá és a port letörölgettem volna mindenhonnan. Úgy ahogy otthonossá tettem volna az egészet és a ház is formált volna rajtam egy keveset, de érezném, hogy itt az ideje csomagolni és lassan elköltözni.
És mivel már elmúltam 15, nem akarom senkinek sem bebizonyítani, hogy igen is képes vagyok egyedül élni egy házban és igen is képes vagyok fent tartani azt, így nem költözöm be az egyik be sem.
Maradok földön futó. A padok, bokrok és a hidak alatt is sok érdekes dolgot lehet látni s tapasztalni.
Nem beszélve arról, hogy ilyenkor az ember nincs röghöz kötve! Minden nap más és más bokrot választhatok egy délutáni szundihoz, mindig más padon időzhetek és más híd alatt hajthatom álomra fejem.
Igaz, ezek nem annyira érdekesek és színesek mint egy ház, de a semmi esetén ezek is megteszik!
S amíg, nem találom meg azt a házat amire csak rá kell néznem s képes lesz idétlen mosolyt csalni az arcomra, aminek falait megtudom majd élettel tölteni s amivel megalkotjuk a tökéletes ház, tökéletes lakó dolgot, addig kóborlok az utcákon.
Viszont rájöttem valamire! Ezeket a házakat nem igazán lehet megtalálni. Keresheted, nagy energiákat fektethetsz belé, járhatod a várost azzal a szándékkal, hogy ma este már pedig megtalálom, akkor is!
Biztos, hogy nem fogod.
Keresheted csendesen és nyugodtan, nem foglalkozva azzal, hogy telnek a napok.
Akkor sem fogod.
Mert valahogy ez igazság szerint úgy lehet mint a Harry Potterben a pálca és gazdája dolog.
Nem az ember választja a pálcát, hanem a pálca választ magának gazdát.
Szerintem itt is ez van. Keresheted a tökéletes házad, nem fogod megtalálni, egészen addig míg a ház nem akarja, hogy megtaláld.
Akkor, majd biztos, hogy pont úgy lesz az újságban az üres lakások hirdetése között, hogy őt fogod először megpillantani. Vagy mikor úgy érzed, hogy eleged van az életből és elindulsz csak úgy sétálni. S bár eddig mindig a város nyugati fele jártad az utakat, most még is, valami keletre húz. No igen, akkor, megfogod találni.
De egészen biztos vagyok abban is, hogy ha majd elkap egy nagy égi háború, jég esővel, villámokkal, meg amit csak el tudsz képzelni, biztos, hogy az utcában csak annak a háznak lesz valami elő tetője ahova büntetlenül be tudsz állni a vihar elől.
Én még nem találtam meg ezt a házat. Pontosabban a ház nem talált meg engem.
Lehet, hogy még nem vagyok kész rá, amin nem csodálkoznék, csak 22 leszek júliusban. Még lehet, hogy meg kell járnom pár házat, formálódnom kell kicsit és ügyesebb lakberendezővé kell válnom!
És lehet, hogy még az én házam sincs kész. Lehet nincs teteje. Vagy még nem rendezték be. De az is lehet, hogy csak a mostani lakó, vagy majd a következő fogja a falaira csempészni az idézeteket és a háznak meg majd most fog megtetszeni a dolog. Arról nem is beszélve, hogy kis városban lakom, szóval lehet, hogy nem tartózkodunk egy helyen a házammal. Sőt ebben biztos vagyok!
S míg nem a megfelelő helyen vagyok, addig marad a kószálás az utcákon, parkokban, dombok között.
2013. március 11., hétfő
2013. március 8., péntek
Boldog Nőnapot!
Tavaly így köszöntöttem a Hölgyeket eme jeles napon most viszont csak annyit teszek, hoooooooooooogy...
Boldog Nőnapot kívánok minden lánynak, hölgynek és asszonynak akit erre fúj a szél! No és persze azoknak is akiket esetleg nem erre sodor... :)
De azért szégyelljék össze magukat, hogy nem sodortatták magukat erre. :P
De azért szégyelljék össze magukat, hogy nem sodortatták magukat erre. :P
Legyen kellemes napjuk Hölgyeim, kapjanak sok-sok csokit és még annál is több virágcsokrot s persze kellemes pihenést a hétvégére!
Szép napot Hölgyek! :)
2013. március 6., szerda
Fogmosás alatt
Fogmosásból érkezem.
Hihetetlen, hogy mik születnek meg az ember fejében az alatt a pár perc alatt míg azon van, hogy fogait megtisztítsa szakszerűen!
Először is megszületett a fejemben egy bejegyzés.
Melynek központi témája az alkohol lett volna, egészen pontosan a sör.
Ekkor beugrott, miközben erőteljesen néztem a csapot ahogy a fogkrémhab a számból oda terem, hogy eme bejegyzést Seholsincslány és Geldar biztos, hogy értékelné!
Hiszen eme Hölgy és eme Úr betegesen jó kapcsolatot ápol eme szeszes itallal.
Erre beugrott az, hogy ők fiatalok és már most szinte túl nagy a barátság...
Ekkor az is beugrott, hogy végül is én sem vetem meg őket, persze nem vagyok akkora alkesz mint Ők! :P
S természetesen erre kipattant a buksimból az is, hogy akkor már valamiféle szövetséget, szervezetet kellene nekünk alkotni.
Mondjuk legyen Fiatal Alkoholisták Szövetsége.
Aztán rájöttem, hogy mi lenne a rövidítése.
Igen...az.
S ezen röhögtem.
Fejem felemeltem, megláttam a habzó szám.
Mint valami elb*szott veszett nyuszi.
Ezen is nevettem.
De mint valami részeg.
Olyan magad sem tudod miért, de nevetsz és jól esik!
Hihetetlen, hogy mik történnek s mik megtudnak születni az ember fejében egy fogmosás alatt! ^^
2013. március 3., vasárnap
Testvéri szeretet
Ilyen az, ha a Nővéremmel beszélgetek gmail chaten. ^^
én: húhúú
nézd meg a leveleid ^^ no kaptál valamit??
Elküldve (vasárnap, 20:39)
Melinda: nem
én: és most??
Elküldve (vasárnap, 20:41)
Melinda: most sem
én: hmmm mik vannak
biztos frissítetted a levél tárad??
Melinda: persze
én: hmm jó mondjuk igaz
én nem küldtem Neked semmit
Melinda: áááááááááááááááááááááá
én: szóval hiába vártál tőlem bármit is
csak gondoltam lehet valaki
épp most ír Neked vagy valami
Melinda: majom
én: de olyan jó látni a kis pofid ahogy nézed
frissited
érdeklődve tekintgetsz
várod, hogy levél beérkezik
de semmi ^^
látom magam előtt az arcocskád ^^
és röhögök
jófej az öcsi, mi?? ^^
amúgy most nézd meg
most már lesz ^^
örülni fogsz
Melinda: már látom, de szerintem rálépek a nyakadra ha hazamegyek
Ez kérem szépen a testvéri szeretet! ^^
A drága kicsi öcsi bolondot csinál (az amúgy bolond :P) a nővéréből ő meg hála képpen finoman, nőiesen, elbűvölő mosollyal, az acélbetétes bakancsával rálép a kicsi öcsi nyakára.
Mert a testvérek már csak ilyenek, imádják egymást! :) :D
És zárásként pedig az egyik hűtőmágnesünkről a szöveg, mert illik ide.
"Mosolygok, mert a testvérem vagy.
És kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit!" :D
Ez a testvéri szeretet! ^^
én: húhúú
nézd meg a leveleid ^^ no kaptál valamit??
Elküldve (vasárnap, 20:39)
Melinda: nem
én: és most??
Elküldve (vasárnap, 20:41)
Melinda: most sem
én: hmmm mik vannak
biztos frissítetted a levél tárad??
Melinda: persze
én: hmm jó mondjuk igaz
én nem küldtem Neked semmit
Melinda: áááááááááááááááááááááá
én: szóval hiába vártál tőlem bármit is
csak gondoltam lehet valaki
épp most ír Neked vagy valami
Melinda: majom
én: de olyan jó látni a kis pofid ahogy nézed
frissited
érdeklődve tekintgetsz
várod, hogy levél beérkezik
de semmi ^^
látom magam előtt az arcocskád ^^
és röhögök
jófej az öcsi, mi?? ^^
amúgy most nézd meg
most már lesz ^^
örülni fogsz
Melinda: már látom, de szerintem rálépek a nyakadra ha hazamegyek
Ez kérem szépen a testvéri szeretet! ^^
A drága kicsi öcsi bolondot csinál (az amúgy bolond :P) a nővéréből ő meg hála képpen finoman, nőiesen, elbűvölő mosollyal, az acélbetétes bakancsával rálép a kicsi öcsi nyakára.
Mert a testvérek már csak ilyenek, imádják egymást! :) :D
És zárásként pedig az egyik hűtőmágnesünkről a szöveg, mert illik ide.
"Mosolygok, mert a testvérem vagy.
És kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit!" :D
Ez a testvéri szeretet! ^^
Indul a nap
5 perce keltem.
De 3 perccel ezelőtt már hívott Gyarmat (legalább tud időzíteni), hogy toljam át a cuki pofim mert itt a Sebe, Föri.
Oké.
Kávé kész.
Miközben elkortyolgatom s próbálok magamhoz térni megnézem a hölgyikét és beleszerelmesedem. (De miért is??? Mert szép és gitározik??? S mert egy Muse-t ad elő??? Melegszik, de az igazság az utolsó 10 mpben rejlik! ^^
Nem, nem azért mert vetkőzik! :P :D Tekintete a távolba mered...hmmmm.... :D )
Majd összekapom magam, s átmegyek.
Indul a nap!
Második fele.
De 3 perccel ezelőtt már hívott Gyarmat (legalább tud időzíteni), hogy toljam át a cuki pofim mert itt a Sebe, Föri.
Oké.
Kávé kész.
Miközben elkortyolgatom s próbálok magamhoz térni megnézem a hölgyikét és beleszerelmesedem. (De miért is??? Mert szép és gitározik??? S mert egy Muse-t ad elő??? Melegszik, de az igazság az utolsó 10 mpben rejlik! ^^
Nem, nem azért mert vetkőzik! :P :D Tekintete a távolba mered...hmmmm.... :D )
Majd összekapom magam, s átmegyek.
Indul a nap!
Második fele.
2013. március 2., szombat
Emlékszem Tappancs, emlékszem!
Tappancsnak hívtuk, vagy Tapinak. De általában Tapinak.
Bár, én sok névvel illettem. Emlékszem, hívtam, Spenóthuszárnak, Spenótkának, Nagy fülünek, Fülesnek, Kis dögnek, Rosszaságnak. Apus időnként az Átok névvel illette. Hát igen, sokszor rászolgált. :)
Nem most kezdődött az ő története. 2002. március 30-án látta meg a napvilágot az egyik ismerősünknél. Így került hozzánk a nagy füleivel, viccesen turcsi orrával (ami idővel megnőtt) és sejthetően nagyobbacska mancsaival a kelleténél hisz én akkor, a 11 felé közeledve így láttam s neveztem el Tappancsnak.
Emlékszem az elején sokat tartottunk bent a lakásban. Az emeleti lépcső elé egy rekeszbe raktunk be régi ruhákat, hogy komfortos legyen az ágyikója a kis "szentemnek". Készült is róla pár kép amint figyel érdeklődve, vagy megszeppenve a kis turcsi orrával. Gyönyörű volt! ^^
Emlékszem mikor ide hoztuk sírt az anyukája után, én meg simogattam s végül az ölemben aludt el.
Emlékszem már piciként is zsigerből utálta a macskákat. Csak hát pici volt. Ha felborzolta a hátát egy macska már ugrott is vissza kettő lépést és távolabbról megszeppenve ugatta vékony kis hangján a "betolakodókat". Viccesen volt aranyos. :)
Emlékszem, hogy az anyukám sok mindenre megtanította. Pl. , hogy nem szabad beleenni a kajába míg ki nem rakta neki az összeset, vagy, hogy nem lehet bejönni a lakásba. De azt is, hogy a hintaágyra nem ugrik fel, hisz az apus helye, ő ott szokott feküdni, olvasni, ezért oda tilos felugrálni.
Aztán a kezembe került. Emlékszem időnként becsaltam a lakásba, hogy míg öltözködtem se unatkozzak. Emlékszem megtanítottam neki, hogy kell felugrani a hintaágyra hisz én is szerettem kint üldögélni. Ezeknek persze a szüleim nem annyira örültek ennek. Főleg apus nem, mikor azt észlelte, hogy egy csöppnyi tacskó ugrik a hasára s veszi célba arcát, hogy aztán összenyalja. :)
Emlékszem, hogy tényleg egy igazi rosszcsont volt. Hány és hány műanyag virágtartó cserepet rágott darabokra, és hány és hány alátétet szedett szét anyusom "örömére". Hányszor voltam tettestárs úristen...Mindig ha megláttam, már rohantam összeszedni a darabokat nehogy anyus elporolja a hátsóját.
Emlékszem egyszer kapott anyustól a seprűvel. Utána hetekig ha csak valaki kézbe vette a seprűt, már el rohant. :D
Emlékszem a kis bűnbánó buksijára. Óóóhogyegyemmegakisszivét. Időnként ha valami nagy rosszaságot csinált az orrára koppintottunk, hogy tudja mi a rendszer s persze, hogy ne hagyjuk, hogy elkanászodjon az úrfi. Ezek után ha valami rosszat csinált s rajta kaptuk már mentünk naagy hanggal, hogy "Már megint mit csináltál Te rosszaság???" S akkor már fülét farkát behúzta, szemét lesütötte, az ember ránézett és már nem volt szíve tovább szidni. Látszódott a megbánás a szemében.
Emlékszem, hogy anyusom virágaiban imádott napozni. Anyusom persze ennek sem örült. Fogta a kis barna, rövid szőrű testét, majd épp amelyik virág közelében volt, elterült. Nyomon lehetett követni az útját a kifeküdt virágokban.
Emlékszem nagyon szeretett játszani a lasztijaival. Volt egy-kettő kis labdája, pont az ő szájába való. Ha az ember eldobta, már futott is utána. No de ő nem olyan átlagos kutya volt, hogy visszahozta, letette, dobd el újra. Neeeem. Ő visszahozta, s nem tette le, s ha elakartad venni, elfutott. "Vedd el", mondta magában. Bár fociztam akkoriban, így nem is voltam lassú, s az erőnlétem sem volt pocsék, de nagyon sokszor nem bírtam elcsípni kis testét. Nagyon hirtelen tudott irányt váltani. Sokszor végül csak azért sikerült a közelébe jutni mert elfáradt, s akkor elterült mint a zsák. Ilyenkor persze az ember oda ment, ő meg hagyta hisz tudta, hogy jön a hasvakarás ideje. Nagyon élvezte. Aztán ha kipihente magát, újra elhajítottam a lasztit s kezdődött minden előröl. Emlékszem az utolsó években már két kör futás után elterült. Öregedett a kis szentem de hát 11 éves lett volna márciusban.
Emlékszem, imádtam a fülelő tekintetét. A nagy fülei csak úgy kontrollálatlanul lógtak össze vissza, de ha valamit meghallott hirtelen megdermedt, a fülei megmerevedtek és így oldalra fordultak s figyelt mint valami vadász kutya. Nagyon szép volt! ^^
Emlékszem, hogy sokat harcolt a macskákkal. Jó példa erre, hogy a jobb füléből élete végéig hiányzott egy picike kis darab. Valami macska kikarmolta. De azért próbált mindig bátor lenni, bár egy-egy nagyobb kandúrnál megtartotta a tisztes távolságot. Ugatott, morgott de nem mert a 1 méternél közelebb menni. :)
Ugyan így volt az emberekkel. Mindig morgott, ugatott, nem lehetett úgy bejönni a házba, hogy arról mi ne tudnánk, mert Tapi jelzett előre. Meg sosem harapott senkit mert ahhoz félős volt. Mindig megtartotta azt a pár méteres távolságot, de azt bátran tartotta. Hihetetlen kis agresszió tudott kiülni az arcára de azért idővel rájöttünk, hogy ez ilyen show elem volt, próbálta elhitetni az emberrel, hogy bár ő csak egy kis tacskó de képes olyan lenni mint egy roti. Idővel rájöttünk, hogy kiváló színész. :)
Emlékszem sokszor kiszökött az utcára. Kis testét valahol átpasszírozta a kerítésen mindig. Aztán nem egyszer alkotott is. Pár baromfi neki köszönhette, hogy átlépett a túlvilágra. Szerencsénkre a szüleim 86 óta itt élnek így a szomszédok sosem akartak feljelenteni minket.
Emlékszem a viszonyára a macskáinkkal. Nem szerette őket de nem is utálta. Féltékeny volt rájuk, ha mondjuk simogattuk valamelyiket már jött is, túrta arrébb a macskát s nyomta a kis buksiját, hogy most őt simogassák. Jókat kacagtam a kis féltékeny pofiján. :) Nap közben nagyon sokszor kergette őket, molesztálta őket de általában esténként még is együtt aludtak a kutyaólban. Hihetetlen kis dög volt. :)
Emlékszem, hogy a cicánk többször is beszült a kutyaólba. Tapi ilyenkor általában átköltözött a biciklik közé. Megértő volt s átadta a lakását. Viszont a későbbiekben törlesztett a piciken. :D Jó pár kiscicát kellett összeszednem a fű közül mert Tapi elragadta a kis nyakuknál fogva s összenyalta őket. :D Hihetetlen kis csúnyák voltak, de komolyan sosem bántotta őket. Csak egy merő nyál volt a kiscica.
Emlékszem mennyiszer ültem ki vele a lépcsőre. Néztem ahogy ment le a nap a szomszéd fenyői mögött, Tapi meg oda jött mellém, elterült s a buksiját a combomra rakta. Én simogattam, ő meg kényelembe helyezte magát. Így üldögéltünk a lépcsőn. Én beszéltem hozzá, elmondtam ügyes bajos dolgaim, ő meg hallgatta. Kiváló partner volt benne! Aztán miután kibeszéltem magam, sokszor elszenderedett. Hát kivel fogom ezt csinálni ezek után, Tapi??? :(
Emlékszem, hogy pár utcával arrébb elvittük csajozni. Volt két hosszú szőrű tacskó lány és a gazdája szeretett volna tacskó babákat. Lettek is szép számmal. Kb. 20 utódot nemzett a két tacskó lánynak. Az egyik alom aprókat láttam s viccesen keveredtek bennük Tapi és az anyukájuk. Rövid szőrűek voltak mint Tapi, és a testük nagy része barna, viszont kinézetre inkább anyjuk, és a lábaik feketék voltak.
Emlékszem, hogy minden reggel mikor mentem suliba vagy bárhova előjött az óljából, üdvözölt, sokszor kikísért a kapuba, én bezártam a kiskaput majd még visszafordultam, megsimiztem a buksiját s ha épp valami húzós napom volt akkor mondtam neki, hogy "Tapi, kívánj nekem sok szerencsét!" Az évek során ezt szinte már rituálévá fejlesztettük. Aztán ha megjöttem akkor megint fogadott, s megint megsimiztem. Mindegy volt, hogy délután 2kor, este 8kor, vagy hajnali 3kor ért haza az ember, Tapi előjött, szemügyre vett, oda jött s a buksisimi után ment vissza az ólba. Imádtam mikor lépteim zajára elkezdett ugatni majd mikor mondtam, hogy "Tapi, de hisz én vagyok az!" , akkor elhallgatott s már csóválta is a farkát.
És emlékszem arra is, hogy mikor csikizte valami az orrát, hogy szenvedett szegényem, dörgölte a kis mancsaival a nóziját, majd tüsszentett és lebegtek a fülei. De emlékszem arra is, hogy szerette az almát, a fáról lepotyogottakat rendre a két mancsa közé fogta s azt ette. Nagyon édi volt! ^^ De arra is emlékszem, hogy ha az ember megvakargatta a füle tövét, vagy sokáig simizte utána kényszeresen megrázta a fejét. És arra is, hogy bár látszott rajta, hogy nem szerette, de hősiesen állta a fürdetést, hogy nagyon félt a viharoktól és kiváló időjós volt, hogy imádta mikor a fölös szőreltávolítós kesztyűvel simogattam vagy, hogy sosem tudta mire vélni azt mikor bátyám megragadta , két lábra állította s elkezdte "táncoltatni". Látszott az arcán, hogy nem tudja mire vélni gazdái elmebaját. :D
De sosem hisztizett be érte, nem volt az a sértődős kutya. Mindig ott volt ahol kellett lennie, s mesterien érzett rá ha az embernek nem volt jó a kedve. Emlékszem hány de hány alkalommal volt az, hogy kiültem hozzá, rossz volt a kedvem, ő nézett egy ideig majd nekiesett az arcomnak. Utáltam mikor összeakart nyalni mert sok gusztustalan dolog megjárta száját és ezért sokszor ráparancsoltam, hogy tilos is ezt csinálni. Meg is értette. Ilyenkor viszont valahogy nem foglakozott vele. De én sem. Akkor kifejezetten örültem neki, hogy nekem ugrott. Összenyalt s így felvidított. De hiányozni fog ez!
Már most hiányzik, ahogy Te is, Tapi! :(
Emlékszem sok mindenre. Estig itt ülhetnék és írhatnám.
Emlékszem arra is, hogy a múlt év végén kijött a kis pofiján valami kis csípés. Pár nap elteltével eltűnt. Aztán visszajött. Kihívtuk az állatorvost. Megállapította, hogy szőrtüsző gyulladás. Felírt gyógyszert. Adtuk neki rendesen. De nem lett jobb a helyzet, sőt. Letelt a hét hetes gyógyszeres kezelés, kihívtuk újra, hogy nem lett jobb a helyzet, csináljon valamit. Hétfőre ígérte. Nem érkezett meg. Tegnap kihívtuk a másik állat orvost. Megállapította, hogy daganat és ilyen korban már nem ajánlatos a műtét.
Tegnap Tapit elaltatták. :,(
Hiányzol Kis dögöm! Nagyon!
Úgy szerettelek mint ha a kisöcsém lettél volna. Veled nőttem fel, Te 11 lettél volna, én 22 leszek. Az életem felét Veled éltem. Örökre emlékezni fogok a még mini Tapira, a kis turcsi orrával, megszeppent tekintetével, s persze emlékezni fogok a már "nagy" Tapira, akinek az utolsó éveiben már elkezdett őszülni a kis pofija és így tán még gyönyörűbb volt! :)
Hiányozni fogsz nagyon! :(
S persze minden jót az örök vadászmezőkön! Találj valami csini tacskó csajszit, és ne kíméld a macskákat! ^^
Légy jó Rosszaság! :)
Bár, én sok névvel illettem. Emlékszem, hívtam, Spenóthuszárnak, Spenótkának, Nagy fülünek, Fülesnek, Kis dögnek, Rosszaságnak. Apus időnként az Átok névvel illette. Hát igen, sokszor rászolgált. :)
Nem most kezdődött az ő története. 2002. március 30-án látta meg a napvilágot az egyik ismerősünknél. Így került hozzánk a nagy füleivel, viccesen turcsi orrával (ami idővel megnőtt) és sejthetően nagyobbacska mancsaival a kelleténél hisz én akkor, a 11 felé közeledve így láttam s neveztem el Tappancsnak.
Emlékszem az elején sokat tartottunk bent a lakásban. Az emeleti lépcső elé egy rekeszbe raktunk be régi ruhákat, hogy komfortos legyen az ágyikója a kis "szentemnek". Készült is róla pár kép amint figyel érdeklődve, vagy megszeppenve a kis turcsi orrával. Gyönyörű volt! ^^
Emlékszem mikor ide hoztuk sírt az anyukája után, én meg simogattam s végül az ölemben aludt el.
Emlékszem már piciként is zsigerből utálta a macskákat. Csak hát pici volt. Ha felborzolta a hátát egy macska már ugrott is vissza kettő lépést és távolabbról megszeppenve ugatta vékony kis hangján a "betolakodókat". Viccesen volt aranyos. :)
Emlékszem, hogy az anyukám sok mindenre megtanította. Pl. , hogy nem szabad beleenni a kajába míg ki nem rakta neki az összeset, vagy, hogy nem lehet bejönni a lakásba. De azt is, hogy a hintaágyra nem ugrik fel, hisz az apus helye, ő ott szokott feküdni, olvasni, ezért oda tilos felugrálni.
Aztán a kezembe került. Emlékszem időnként becsaltam a lakásba, hogy míg öltözködtem se unatkozzak. Emlékszem megtanítottam neki, hogy kell felugrani a hintaágyra hisz én is szerettem kint üldögélni. Ezeknek persze a szüleim nem annyira örültek ennek. Főleg apus nem, mikor azt észlelte, hogy egy csöppnyi tacskó ugrik a hasára s veszi célba arcát, hogy aztán összenyalja. :)
Emlékszem, hogy tényleg egy igazi rosszcsont volt. Hány és hány műanyag virágtartó cserepet rágott darabokra, és hány és hány alátétet szedett szét anyusom "örömére". Hányszor voltam tettestárs úristen...Mindig ha megláttam, már rohantam összeszedni a darabokat nehogy anyus elporolja a hátsóját.
Emlékszem egyszer kapott anyustól a seprűvel. Utána hetekig ha csak valaki kézbe vette a seprűt, már el rohant. :D
Emlékszem a kis bűnbánó buksijára. Óóóhogyegyemmegakisszivét. Időnként ha valami nagy rosszaságot csinált az orrára koppintottunk, hogy tudja mi a rendszer s persze, hogy ne hagyjuk, hogy elkanászodjon az úrfi. Ezek után ha valami rosszat csinált s rajta kaptuk már mentünk naagy hanggal, hogy "Már megint mit csináltál Te rosszaság???" S akkor már fülét farkát behúzta, szemét lesütötte, az ember ránézett és már nem volt szíve tovább szidni. Látszódott a megbánás a szemében.
Emlékszem, hogy anyusom virágaiban imádott napozni. Anyusom persze ennek sem örült. Fogta a kis barna, rövid szőrű testét, majd épp amelyik virág közelében volt, elterült. Nyomon lehetett követni az útját a kifeküdt virágokban.
Emlékszem nagyon szeretett játszani a lasztijaival. Volt egy-kettő kis labdája, pont az ő szájába való. Ha az ember eldobta, már futott is utána. No de ő nem olyan átlagos kutya volt, hogy visszahozta, letette, dobd el újra. Neeeem. Ő visszahozta, s nem tette le, s ha elakartad venni, elfutott. "Vedd el", mondta magában. Bár fociztam akkoriban, így nem is voltam lassú, s az erőnlétem sem volt pocsék, de nagyon sokszor nem bírtam elcsípni kis testét. Nagyon hirtelen tudott irányt váltani. Sokszor végül csak azért sikerült a közelébe jutni mert elfáradt, s akkor elterült mint a zsák. Ilyenkor persze az ember oda ment, ő meg hagyta hisz tudta, hogy jön a hasvakarás ideje. Nagyon élvezte. Aztán ha kipihente magát, újra elhajítottam a lasztit s kezdődött minden előröl. Emlékszem az utolsó években már két kör futás után elterült. Öregedett a kis szentem de hát 11 éves lett volna márciusban.
Emlékszem, imádtam a fülelő tekintetét. A nagy fülei csak úgy kontrollálatlanul lógtak össze vissza, de ha valamit meghallott hirtelen megdermedt, a fülei megmerevedtek és így oldalra fordultak s figyelt mint valami vadász kutya. Nagyon szép volt! ^^
Emlékszem, hogy sokat harcolt a macskákkal. Jó példa erre, hogy a jobb füléből élete végéig hiányzott egy picike kis darab. Valami macska kikarmolta. De azért próbált mindig bátor lenni, bár egy-egy nagyobb kandúrnál megtartotta a tisztes távolságot. Ugatott, morgott de nem mert a 1 méternél közelebb menni. :)
Ugyan így volt az emberekkel. Mindig morgott, ugatott, nem lehetett úgy bejönni a házba, hogy arról mi ne tudnánk, mert Tapi jelzett előre. Meg sosem harapott senkit mert ahhoz félős volt. Mindig megtartotta azt a pár méteres távolságot, de azt bátran tartotta. Hihetetlen kis agresszió tudott kiülni az arcára de azért idővel rájöttünk, hogy ez ilyen show elem volt, próbálta elhitetni az emberrel, hogy bár ő csak egy kis tacskó de képes olyan lenni mint egy roti. Idővel rájöttünk, hogy kiváló színész. :)
Emlékszem sokszor kiszökött az utcára. Kis testét valahol átpasszírozta a kerítésen mindig. Aztán nem egyszer alkotott is. Pár baromfi neki köszönhette, hogy átlépett a túlvilágra. Szerencsénkre a szüleim 86 óta itt élnek így a szomszédok sosem akartak feljelenteni minket.
Emlékszem a viszonyára a macskáinkkal. Nem szerette őket de nem is utálta. Féltékeny volt rájuk, ha mondjuk simogattuk valamelyiket már jött is, túrta arrébb a macskát s nyomta a kis buksiját, hogy most őt simogassák. Jókat kacagtam a kis féltékeny pofiján. :) Nap közben nagyon sokszor kergette őket, molesztálta őket de általában esténként még is együtt aludtak a kutyaólban. Hihetetlen kis dög volt. :)
Emlékszem, hogy a cicánk többször is beszült a kutyaólba. Tapi ilyenkor általában átköltözött a biciklik közé. Megértő volt s átadta a lakását. Viszont a későbbiekben törlesztett a piciken. :D Jó pár kiscicát kellett összeszednem a fű közül mert Tapi elragadta a kis nyakuknál fogva s összenyalta őket. :D Hihetetlen kis csúnyák voltak, de komolyan sosem bántotta őket. Csak egy merő nyál volt a kiscica.
Emlékszem mennyiszer ültem ki vele a lépcsőre. Néztem ahogy ment le a nap a szomszéd fenyői mögött, Tapi meg oda jött mellém, elterült s a buksiját a combomra rakta. Én simogattam, ő meg kényelembe helyezte magát. Így üldögéltünk a lépcsőn. Én beszéltem hozzá, elmondtam ügyes bajos dolgaim, ő meg hallgatta. Kiváló partner volt benne! Aztán miután kibeszéltem magam, sokszor elszenderedett. Hát kivel fogom ezt csinálni ezek után, Tapi??? :(
Emlékszem, hogy pár utcával arrébb elvittük csajozni. Volt két hosszú szőrű tacskó lány és a gazdája szeretett volna tacskó babákat. Lettek is szép számmal. Kb. 20 utódot nemzett a két tacskó lánynak. Az egyik alom aprókat láttam s viccesen keveredtek bennük Tapi és az anyukájuk. Rövid szőrűek voltak mint Tapi, és a testük nagy része barna, viszont kinézetre inkább anyjuk, és a lábaik feketék voltak.
Emlékszem, hogy minden reggel mikor mentem suliba vagy bárhova előjött az óljából, üdvözölt, sokszor kikísért a kapuba, én bezártam a kiskaput majd még visszafordultam, megsimiztem a buksiját s ha épp valami húzós napom volt akkor mondtam neki, hogy "Tapi, kívánj nekem sok szerencsét!" Az évek során ezt szinte már rituálévá fejlesztettük. Aztán ha megjöttem akkor megint fogadott, s megint megsimiztem. Mindegy volt, hogy délután 2kor, este 8kor, vagy hajnali 3kor ért haza az ember, Tapi előjött, szemügyre vett, oda jött s a buksisimi után ment vissza az ólba. Imádtam mikor lépteim zajára elkezdett ugatni majd mikor mondtam, hogy "Tapi, de hisz én vagyok az!" , akkor elhallgatott s már csóválta is a farkát.
És emlékszem arra is, hogy mikor csikizte valami az orrát, hogy szenvedett szegényem, dörgölte a kis mancsaival a nóziját, majd tüsszentett és lebegtek a fülei. De emlékszem arra is, hogy szerette az almát, a fáról lepotyogottakat rendre a két mancsa közé fogta s azt ette. Nagyon édi volt! ^^ De arra is emlékszem, hogy ha az ember megvakargatta a füle tövét, vagy sokáig simizte utána kényszeresen megrázta a fejét. És arra is, hogy bár látszott rajta, hogy nem szerette, de hősiesen állta a fürdetést, hogy nagyon félt a viharoktól és kiváló időjós volt, hogy imádta mikor a fölös szőreltávolítós kesztyűvel simogattam vagy, hogy sosem tudta mire vélni azt mikor bátyám megragadta , két lábra állította s elkezdte "táncoltatni". Látszott az arcán, hogy nem tudja mire vélni gazdái elmebaját. :D
De sosem hisztizett be érte, nem volt az a sértődős kutya. Mindig ott volt ahol kellett lennie, s mesterien érzett rá ha az embernek nem volt jó a kedve. Emlékszem hány de hány alkalommal volt az, hogy kiültem hozzá, rossz volt a kedvem, ő nézett egy ideig majd nekiesett az arcomnak. Utáltam mikor összeakart nyalni mert sok gusztustalan dolog megjárta száját és ezért sokszor ráparancsoltam, hogy tilos is ezt csinálni. Meg is értette. Ilyenkor viszont valahogy nem foglakozott vele. De én sem. Akkor kifejezetten örültem neki, hogy nekem ugrott. Összenyalt s így felvidított. De hiányozni fog ez!
Már most hiányzik, ahogy Te is, Tapi! :(
Emlékszem sok mindenre. Estig itt ülhetnék és írhatnám.
Emlékszem arra is, hogy a múlt év végén kijött a kis pofiján valami kis csípés. Pár nap elteltével eltűnt. Aztán visszajött. Kihívtuk az állatorvost. Megállapította, hogy szőrtüsző gyulladás. Felírt gyógyszert. Adtuk neki rendesen. De nem lett jobb a helyzet, sőt. Letelt a hét hetes gyógyszeres kezelés, kihívtuk újra, hogy nem lett jobb a helyzet, csináljon valamit. Hétfőre ígérte. Nem érkezett meg. Tegnap kihívtuk a másik állat orvost. Megállapította, hogy daganat és ilyen korban már nem ajánlatos a műtét.
Tegnap Tapit elaltatták. :,(
Hiányzol Kis dögöm! Nagyon!
Úgy szerettelek mint ha a kisöcsém lettél volna. Veled nőttem fel, Te 11 lettél volna, én 22 leszek. Az életem felét Veled éltem. Örökre emlékezni fogok a még mini Tapira, a kis turcsi orrával, megszeppent tekintetével, s persze emlékezni fogok a már "nagy" Tapira, akinek az utolsó éveiben már elkezdett őszülni a kis pofija és így tán még gyönyörűbb volt! :)
Hiányozni fogsz nagyon! :(
S persze minden jót az örök vadászmezőkön! Találj valami csini tacskó csajszit, és ne kíméld a macskákat! ^^
Légy jó Rosszaság! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)