2014. január 30., csütörtök

Ohhhh Emberek....

Szőke fürtök, nagy kék szemek. Glóriám is megcsillan a napfényben, sőt szárnyakat is varázsolok a hátamra ha kell! 
De egy percig nem állítom, hogy angyal lennék. 

Oroszlán csillagjegyű pók vagyok. 
Vannak lány barátaim. Hogy, miért??? Nem részletezem, mert felesleges. Pont azért amiért Neked is vannak ellenkező nemű pajtásaid. 
Lány és fiú közt nincs barátság maximum ha mindketten aszexuálisan tudnak egymáshoz viszonyulni.  
De ez pont annyira sűrűn fordul elő mint Király L. Norbi és a tiszta hangok egy színpadon. 
Különbség az emberek és köztem, hogy én ezeket nem tagadom. 

Lehet elítélni és megvetni a másikat. R*bancnak vagy lelketlen f*sznak titulálni. 
De amint az ajtók becsukódnak, az ablakon benézve már csak az elhullajtott szárnytollakat látod. A hiányzó glóriát, mely tán sosem volt ott. Az élettelen testet, mely belefulladt az üres ígéreteibe és az üveges szemeket amelyben a másik élete utáni vágy tükröződik. 

Hittem és még valamennyire hiszek a tündérmesékben. 
Hogy jön majd egy angyal és a pókból embert nevel. 
És, hogy mennyi esélyt látok rá???
Erre most csak egy keserű mosollyal tudok válaszolni....

2014. január 13., hétfő

Minden okkal történik

És ez tényleg így van!

Van sors, én legalább is hiszek benne. 
Meg aztán valamiben kell hinni. 
Valaki Istenben, valaki az őrangyalokban, valaki önmagában. 
Én a sorsban.
Gondoljunk csak abba bele, hogy mindegyikőnkkel történt már rossz dolog, ebben biztos vagyok.
Sőt, azt is megkockáztatnám, hogy mindegyikőnkkel történt már olyan rossz dolog, amiről nem tehettünk. 
Küzdöttünk a célunkért, vért izzadtunk, van olyan aki hónapokra zombi üzemmódba váltott miatta, vagy éjszakákat sírt át és mellé minden erejét mozgósította, közben lelkileg kikészült, de nem ért el eredményt. 
Mondhatni elbukott. 
Mert így volt neki megírva. Ez volt a sorsa. 
Ezekből persze le lehet vonni a következtetést. Lehet úgy hozzáállni, hogy minden összeesküdött ellenem, hogy a világ gonosz, és sírunk, úgy mint apáink, a régi szép idők után. 
Meg lehet úgy hozzáállni, hogy káromkodok egy qrva nagyot, hogy elmondom, hogy ez így kib*szás, hogy baromira nem ezt érdemeltem. 
Majd szépen talpra állok, leporolom az ingem, megigazítom nyakkendőm, bekötöm a tornacipőm, végig simítom borostás arcom, veszek egy nagy levegőt és végig gondolom, hogy miért is történt ez. 
Majd rájövök, hogy okkal történt. Hogy, nem véletlen ez az egész. Tényleg így kellett történnie. Hisz megtanultam ezt és ezt. 
Tanultam belőle. Olyat, amit sosem tapasztaltam volna meg ha nem megyek végig ezen a hullámvölgyön. 
Mert így is hozzá lehet állni. Hinni valamiben, leszűrni a tanulságot, majd a következő akadálynak újra vigyorogva nekifutni. 
Vagy elmorogni még újabb tizenhét alkalommal az aktuális bajunkat és majd 20 év múlva rájönni, hogy mi lettünk az utca korlátolt gondolkodású, szűk látókörű, begyöpösödött, kellemetlen természetű vénembere. 
Persze erre sosem fogunk rájönni, hisz sosem jönnek rá. Mert a világ úgy rossz ahogy van, és ez így van ha én mondom! 

2014. január 5., vasárnap

AztaQrvaaaaa

Elnézve eme remekművet több kérdés is megfordul a tudatlan kis buksimban.
Az első, hogy hogyan imádhatják eme színész legendát több millióan Németországban, lehet több arany és platina lemeze, továbbá, hogy Amerika miért nem toloncolta még ki??? 
A második pedig, hogy a klip rendező vajon milyen szer vagy szerek hatása alatt állt mikor ezt megálmodta, megalkotta és végül elégedettséggel nyugtázta, hogy bizony most valami egészen jót alkotott!!! 
Én egy kíváncsi ember vagyok, ez van. 
Jó szórakozást hozzá!
Egyszer mindenképp érdemes megnézni. 


Aztán megnézed még egyszer mert úúúúristeeeeeen..... :D

És persze elkezded terjeszteni. ^^ 

2014. január 4., szombat

Nosztalgia

Mennyi de mennyi éve már....
És még is emlékszem még. 
Emlékszem az oda útra.
Emlékszem az ördög lakatokra.
Emlékszem a mosolyra.
Emlékszem a felfele útra.
Emlékszem az éjszakára.
Emlékszem az egymásba fonódó ujjainkra.
Emlékszem a beszélgetésekre. 
Emlékszem az eszkimó puszikra.
Emlékszem, hogy bérelt helyem volt a válladon. 
Emlékszem a kínra.
Emlékszem a sétára.
Emlékszem a fák közötti bujkálásra.
Emlékszem, hogy rejtetted el "erszényemben" a kezed. 
Emlékszem a kutyira.
Emlékszem a csengőhangodra. 
Emlékszem szinte mindenre. 
Emlékszem arra, hogy mit éreztem akkor.
Amit azóta sem éreztem...
Pedig csak egy nap volt, és már sok-sok éve....

"and it kills me everytime

Még is több emléket tudok felidézni abból az egy napból mint egy-egy egész kapcsolatomból....
Mert emlékszem.
És azt hiszem örökre emlékezni fogok.