Tornacipő, fekete farmer nem hiányozhat, az ing és a nyakkendő sem szokatlan tőle, a zakó viszont már ritkábban feszül vízisiklósan vállas felső testén, de hát egy ilyen alkalomra ki kell öltözni!
Nagy levegőt vesz majd kifújja, megköszörüli torkát s belekezd.
- Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek és megtisztelnek a figyelmükkel. Öröm ezt látni és egyben rettentő megtisztelő is. Ilyenkor az ember azért kicsit elbizonytalanodik, hogy jól cselekszik-e, jó döntést hozott-e. De aztán belegondol az elmúlt időszakban végzett munkájára és rájön, hogy itt az ideje lépni. Így szeretném bejelenteni, hogy a mai nappal lemondok tisztségemről!
Mert így megy ez, legalább is nálam. Ami nem megy, azt tényleg felesleges erőltetni.
Örültem mikor blogot írhattam. Örültem, hogy megteremtettem a saját kis világom. A saját kis gondolataim a saját kis olvasóköröm. Örültem, hogy megvolt a maga sajátságos stílusa, amivel tudtak azonosítani, hogy bezsebeltem vele 5-6 kedvenc blog díjat és, hogy született ennek köszönhetően egy aranyos kis népszerűsítő írás is róla.
Azt mondhatom elégedetten dőlhetek hátra mert ha nem is váltottam meg a világot, de pár embert néha elgondolkoztattam, megmosolyogtattam vagy pedig sikerült azt kiváltanom belőlük, hogy úgy tekintsenek rám mint egy valamilyen bloggerra.
És ez mindenképp jó. Főleg, hogy a blogírás összességében véve öncélú szórakozás, nem az előbb említett dolgok elérése a feladat.
Viszont az utolsó bejegyzéseknél már éreztem, hogy ez nem ugyan az mint régen.
Régebben csak jöttek a gondolatok, leültem s megírtam a bejegyzést. Néha végig jártam írás előtt a témát, megrágtam a dolgokat, hogy jobban, szebben, kerekebben tudják elhagyni kobakom de összességében véve akkor is azt mondhattam viszonylag spontán dolog volt.
Most viszont az utolsó bejegyzéseknél tényleg végig gondoltak voltak, felépítettetek voltak a bejegyzések.
És ez így már nem ugyan az.
Hogy, miért fordult el eme irányba???
Valószínűleg azért mert nincs elég szabad időm. Vagy suliban vagyok, vagy gyakorlaton. Általában ez veszi el a legtöbb időm. A maradékot tanulásra szánom és ami marad, azt inkább valamiféle szórakozásra, emberi kapcsolatok ápolására. A blogolás háttérbe szorult, de mondhatnánk úgy is, hogy törlődött.
Ötleteim, témáim, kalandjaim persze vannak dögivel!!! Hóhóó de még, hogy! Eme mondat után pödröm meg bajszom s nézek huncutul, olyan csikósan.
Persze nem, mert nincs bajszom és nem is vagyok csikós.
De lényeg a lényeg, az élet folyik és lenne mit írnom. Sokszor eszembe jutnak dolgok buszozás közben vagy mikor épp suliból gyalogolok elfele. Ugyan olyan kis spontán történetetek, gondolatok mint régen amiket bemutattam a nagyközönségnek. Nagy örömmel végig gondolom s konstatálom, hogy nem születne belőle rossz írás.
Aztán hazaérek és már sehol. Vagy ha van is, már csak egy erőltetett, tompa, semmilyen valami jön ki belőle. A poénok elvesznek, a csavar oda és a Lamaziusos stílusa sincs már.
És ez a legfőbb baj. Hogy egyszerűen nem tudom biztosítani a múltban prezentált színvonalat.
Örülök, hogy sokan megemlítették, hogy szeretik ahogy felépítem a bejegyzést. Hogy az eleje még nem utal a végére. Hogy olyan mesés, és könnyed. Ezek tényleg olyan kritikák mik jól esnek! De ezt most jelen pillanatban nem tudom hozni.
Nem beszélve arról, hogy tán ez lett a blogom jellemző vonala és stílusa.
Ötleteim, témáim vannak. Tényleg tudnék írni. De valahogy ha a bejegyzés nem hasonlít a szépen felépített, időnként szórakoztató, mesés bejegyzésre azt valahogy csalódásnak élném meg.
Mert ez a blog ilyesmi volt. Egy nagy mese, furcsa bevezetéssel majd totálisan más elbeszéléssel. Lezárásként pedig borítékolható volt a zene.
Viszont mostanra sem energiám sem időm nincs ilyet létrehozni. És ha mást írnék akkor valahogy megcsalnám magam, nem érezném magam hitelesnek. Bármennyire hülyén hangzik is az egész. Hisz a más gondolatok is én lennék. De valahogy az ide nem illene már....
Úgyhogy inkább abba hagyom. Próbálok visszatérni a blog olvasók társaságába és tán egy szép napon, egy másik helyen újra kezdeni az egészet a magam sajátságos stílusával de még is egy másabb blogban.
Köszönök hát minden egyes kommentet, látogatást és feliratkozást. Köszönöm a blogom népszerűsítését, elismerését. Röviden, köszönök mindent Hölgyek és Urak! :)
A további minden jót, boldog húsvétot így előre is és persze kellemes gumibogyiszörp napot!
Mert lehet most írom ki magam teljesen a bloggerek társadalmából és nem biztos, hogy lesz esélyem ezt kívánni Önöknek. És igen, furcsa világban élünk, még egy szép napon ezt is ünnepelhetjük. Elvégre, már nagyjából mindennek van napja.
