130.

Miért szeretjük az őszt???

No, tudja-e valaki miért is szeretjük az őszt???
Tán a szép színeiért, melyekkel ámulatba tudja ejteni az embert??? Legszívesebben egész nap csak gázolnál az avarban, s rugdalnád szanaszét a színes takarót mint ahogy 5 évesen tetted. 
Vagy tán azért szeretjük az őszt mert ilyenkor eljön az ablak melletti kis fotelben való takaróba bugyolálós olvasás ideje jóóóó nagy forró pohár tea mellett???
Esetleg a borongós de sokszor pokolian hangulatos időjárása miatt??? 
A válasz mindegyikre nem. Egyik sem a jó megfejtés. Nem ezekért szeretjük. 
Azért szeretjük mert az ergya időjárása miatt mindig akad szabad hinta a játszótéren!!!
Sőt, tied az egész játszótér! ^^ 

"It's a dance, it's a dance, it's a dance without you"

Angyalba bújt ördög

- Naaaa Hisztiiiiiiii! - Kérlelte nagy szemekkel Lamazius Hisztit, a csini recepciós hölgyet.
- Nem! - Válaszolta határozottan Hiszti.
- Naaaaaa! - Mondta már csillogó szemekkel Lamazius. 
- Mondtam, hogy nem. És ne nézz így!
- Hogyan? - Kérdezte értetlenkedve, megszeppent tekintettel Lamazius.
- Hát így...Ilyen, megszeppent kiskutya tekintettel. 
- Én nem nézek úgy! - Mondta határozottan, de még is ártatlan kiskutya tekintettel. - Akkor megkapom a kis kacsód? - Kérdezte reménykedve. 
- Nem, mondtam, hogy nem. - Válasza egyre keményebbnek tűnt. 
- Légyszi Hiszti. Csak egy pici puszit....egy...egy...ilyen picit! - Mutogatta el gyermeki lelkesedéssel Lamazius, a siker érdekében. 
- Nem és kész. Tudom, hogy az angyali pofid mögött egy gonosz manó rejtőzik. - Mondta szigorúan de mosolyogva. Majd hozzá tette. - Aztán megint végig nyalnád a kezem. 
- Én...én....olyat...olyat sosem tennék! - Válaszolta ártatlan tekintettel főhősünk. 
- Peeeeersze. - Vigyorogva reagálta Hiszit. 
- No, akkor megkapom a tündéri kis kacsóját, hogy egy pici kis csókot leheljek rá a kis tüneményes recepciós hölgynek? - Reagálta reménykedő Csizmás Kandúr tekintettel Lamy. 
- Neeeem. - Kedvesen vigyorogva Hiszti. 



Persze végül megkaptam a kis kacsóját és kapott két kézcsókot is! :)  

S persze végül végig nyaltam a kezét. :D
Pontosan, nem csak a kézfejét. :D 
Lamazius egy angyalba bújt ördög.
És szereti! ^^

Tea mellett

Látok ezt-azt.

Nagy pelyhekben hulló havat, gyönyörűen kivilágított sétáló utcát melynek padjait hó fedi.

Látok egy kis teaházat.

Kis kerek asztalokkal, sötétzöld bársonnyal borított barna székeket és az egyik asztalnál két fiatalt.

Önt és magam.

Forró gyümölcs teánkra várnánk.

A felszolgáló épp, hogy csak letenné elénk, már mohón csapnánk le lehűlt kezeinkkel tűzforró bögréinkre.

Egymástól próbálnánk ellesni a biztos ízesítés fortéját.

Tea filter, majd hagyjuk pár percet ázni, kihúzzuk, kis citromlé, kis cukor.

Fel-fel emeljük fejünket, néznénk a másikra.

Majd kóstolnák.

Majd egymásét.

A Tied finomabb. Persze az enyém sem rossz. Nem tudjuk behatározni az ízüket.

Finomak de szinte együtt mondanánk ki, hogy igazán jól csak az anyukák tudnak teát ízesíteni.

Te próbálnál viselkedni. Persze csak próbálnál.

Teaházban vagyunk, viszont kényelembe akarom helyezni magam.

Bakancs lekerül, jobb lábam magam alá gyűrve, bal térdem felhúzva.

Így ülnék Veled szemben.

Még mindig fagyott kis kezed elrejteném zongorista mancsaim közé, így melengetném őket.

Rá-rá lehelnék, majd kézcsókkal jutalmaznám türelmed.

Kedves mosolyt kapnék cserébe.

Beszélgetnénk, csacsognák, fecsegnénk.

Tőlünk, miattunk lenne hangos a hely.

Időnként pár megvető pillantást csípnénk el.

De ki foglalkozik most ezzel???

Tovább beszélgetnénk, csacsognánk, fecsegnénk.

Magázódnánk, tisztelettudóan és választékosan kommunikálnánk.

Persze csak a vicc, a helyzet, a pillanat kedvéért.

Felidéznénk a régi Amerikát. Füstös bárt álmodnánk és gondolatban, az általunk megteremtett közös kis világunkban szólna a háttérben a kellemes bár zene, kis finom jazz.

Élveznénk. Együtt és szinte egymástól ellopva a szavakat és gondolatokat teremtenék meg a helyet.

Felnevetnénk, együtt, egymásra mikor egy újabb berendezési tárgy nézni ki ugyan úgy a fejünkben.

Mosolyognánk.

Kacagnánk.

Én időnként a felhúzott térdemre tett kezem mögé bújnék, onnan néznék Rád/Önre/Magára mint valami kiskutya.

Miért nézel így??? Kérdeznéd.

Én nem nézek sehogy, mondanám.

Enyhén felhúzott bal szemöldökkel és huncut mosollyal jutalmaznám a kétértelmű mondataim, hogy véletlenül se tudd, pontosan mire gondolok.

Te zavarodottan vigyorognál egy-egy bóknál, én pedig kisfiúsan fellángolnék és lelkesednék Érted.

Egyik pillanatról a másikra váltanék a zavarba hozott gyermekből férfiba. És fordítva.

Jókat kacagnék, hogy szívhatom a véred, de kikerekedne a szemem mikor sokadik alkalommal is frappánsan szúrnál vissza.

Imádnám a kis piszkálódást, a kis ”veszekedést”, a kis flörtöt és, hogy be akarnád bizonyítani, hogy nincs sors.

Imádnám, hogy érezném, van mit vesztenem.

Tudnád, és picit félnél tőle hogy nem biztos, hogy a legjobbal kezdtél de…

Észre sem vennénk és már egy órája üldögélnénk bögréink felett egymás tekintetébe veszve.

Mert akkor, ott, megalkotnánk a kis világunkat, amiben csak mi ketten lennénk. Senki más.

Nem hallanánk a világ zaját, az emberek problémáit, a háttérzenét a rádióból. Nagyon az embereket sem észlelnénk.

Az emberek persze látnának minket.

Két fiatal, nagy vigyorral, az átlagnál hangosabban.

Továbbra sem tudnának mit kezdeni velünk. A sajátságos ülésemen meg nem tudnának elforogni.

De kit érdekel???

Két fiatalt látnának egy másik világban, az ő saját világukban.

Akik élnek!

És ehhez elég volt egy bögre tea, egy pont jókor szóló Bloc Party szám, és pár sor egy blogból.

Elefánt a porcelán boltban

Talán ez a legtalálóbb cím a mai tevékenykedéseimre a hotelban. 

Hol is kezdjem???
Kezdésnek a pohár mellé öntöttem pár korty mentes vizet, asztalnál, vendég előtt. 
Aztán az üdvözlő italra, a mézzel fahéjjal ízesített dió páleszra gyülekező muslicákat akartam egy határozott és hetyke mozdulattal arrébb tessékelni. 
El is hagyták a légteret de 4 pálinka bánta....
A vicc az egészben, hogy a múlt héten a muslicák védelmére felhelyezett pincér kendővel vettem le 3 páleszt a lábáról....
Nem szabad az üdvözlő ital közelébe mennem azt hiszem. 
Aztán valahogy úgy nem törtem össze egy pohár őszi levet egy üveg Sopronival ahogy senki nem tudná akkora kocc után egyben tartani őket. De szerintem csak szimplán megszántak, hogy elég pocsék nap ez neki, nem hullunk darabokra.
Ez után egy korsót vertem oda az üres hordóhoz, de úgy néz ki neki is szólt Mr. Őszi és Mr. Soproni, mert megszánt ő is.
Végezetül Miss Kézremegés estélyiben, vörös rúzzsal és mindent beterítő parfüm felhővel is megtisztelt, megcirógatta kezeim, megszeretgetett és a heves szívdobogás mellé átragasztotta rám különleges képességét. 
Egész este olyan határozottsággal, lelkesedéssel, dinamikával és ügyességgel közlekedtem és dolgoztam az emberek között mint egy önbizalom hiányos emos elefánt egy olyan porcelánboltban ahol tényleg minden porcelánból készült. 
Persze tudjuk, az ember nagy levegőt vesz és próbálja leküzdeni félelmeit és igyekszik felülemelkedni hibáin és aktuális korlátain.
Megvan annak is a maga feelingje mikor azt érzed, hogy katasztrófa az egész, ma nem megy semmi de basszus, ha ment tegnap előtt, meg múlt héten, meg már fél évvel ezelőtt is, akkor most miért ne menne. 
Nem beszélve arról, hogy a legjobb hegymászók is a völgyből indulnak s hódítják meg a csúcsokat. S én most tisztességesen leküzdöttem magam a mélybe. 
De nagy levegő, tekintet felemel s irány újra a csúcs!
Mert fel akar érni, mert ott a helye s mert ezt akarja!!!
Úgyhogy hajráhajrá!!! 
S végezetül zene melytől libabőrösen és üvöltve futok újra csatába! ^^

Kell ennél több???

Most Így jártam anyátokkalt nézek miközben sörözök. 
(óóóó kecskés sör, imádlak, nem, nem, kimondom, szeretlek *.* Meg persze Téged is Robin! :$) 
Aztán beizzítom Jack-at, a basszusgitáromat (qrva jó nevet adtál Poison Heart a fekete gyöngyszememnek, köszi ^^) és megtanulom ezt meg ezt. 
Végül pedig egy nagy bögre teával, Petőfi összessel és Terry Pratchett bűbájos bajaival az ablak melletti fotelben, takaróba burkolózva zárom a délutánt. 
Kell ennél több??? ^^