Belesajdult a kis szívem

Óhhhjaj….

Tudják, Hölgyek, Urak, én azt mondom a Sorsban hiszek! Nekem ez a vigaszom, a mentsváram. 
Ez a végső dolog ami felé fordulok és amivel próbálom magyarázni az épp aktuális sz*rt ami történik velem. Mert hisz valamiben hinni kell, és én ebben hiszek. De ez egy másik történet, viszont azért picit ide kapcsolódik.
Mert hát megint csak Sors.
Hisz fura játékot játszik már megint velem...

Szóval.

Ahogy kiléptem a bankból megpillantottam, ott, Őt.

Nem azt mondom, hogy régen láttam, de valahogy most váltotta ki belőlem azt a filmes, hirtelen megakad a szemem rajta dolgot.

És az még hagyján, hogy megakadt a szemem rajta.

De bele sajdult a kis szívem is. :(

Próbáltam nem rá nézni de úristen. Nem lehet nem rá nézni! Kilóg a tömegből. Egyszerűen megragadja a figyelmed. Ott állt két üzlet között és úgy éreztem viszonozza pillantásom.

Lányos zavaromban próbáltam elővenni lazán a biciklim lezárójának a kulcsát de természetesen elejtettem az egyik kesztyűmet…

Sebaj, felszedtem, összeszedtem magam és újra rápillantottam.

Óóóóhhhh….

Ismerjük-e??? Ismerjük-e az a pillantást, mikor a tekintetek összeakadnak, egy szó nem hangzik el a felek között de még is, abban a pillantásban minden benne van???

Hát ez olyan volt!

Nagy lélegzetet vettem és elhatároztam, hogy bármennyire is remeg a térdem, oda megyek hozzá!

Egyszer élünk, nem??? Akkor csináljunk hülyeségeket, amiket majd mesélhetünk az unokáknak.

Én azt szoktam mondani, nem mindig kell gondolkodni (itt azért kihangsúlyozom a ”nem mindig kell” részt mert időnként tényleg érdemes) csak üvöltve beleugrani a szakadékba aztán lesz ami lesz!

Így voltam hát vele. Nagy levegőt vettem, felszívtam magam, Rá néztem és….

Két nappal ezelőtti volt egy álmom. Ő szerepelt benne.

Benne volt minden aminek benne kellett lennie.

Az illata. Az összehasonlíthatatlan illata! Neki teljesen más mint a többi ”társának”.

Kellemesebb!

Sokkal kellemesebb.

Aztán ott volt még a csókjának íze. Újra csak azt tudom mondani, hogy óóóhhhh….

Ahogy éreztem, ahogy élveztem, ahogy vágyódtam újra és újra utána. Euforikus pillanatokat okozott. Főleg az első csóknál! Hmmm….Egyszerűen csodás pillanatok voltak azok.

Fantasztikus álom volt ez vele!

És qrva sz*r volt felkelni belőle.

Már csak azért is mert ott, akkor, a fejemben lévő kellemes mesében boldog voltam.

Mikor felkeltem meg boldogtalan.

Boldogtalan, hogy véget ért az álmom. És még boldogtalanabb mert nem értettem miért álmodtam vele…

Így álltam hát ott, egy köpésre tőle.

Egy újabb nagy levegő vétele után végül cselekedtem.

És elfordultam Tőle.

Adtam magamnak két képzeletbeli büdös nagy pofont és megkérdeztem magamtól, hogy ”Mi a f*szt csinálsz László, b*zdmeg?”

Lámpáim visszaraktam a kerómra, kesztyűm felhúztam a kezemre s elindultam haza, vissza se nézve Ő rá!

Hát ez volt a története annak, ahogy nem mentem be egy Nemzeti dohányboltba és nem vettem egy doboz mentolos Szofit. :D

Pedig kib*szottul rágyújtanék már…