Pók vagyok

"- Szerinted működik ez kettőnk között? - kérdezte Rosie. 
  - Szerintem igen - felelte Pók ünnepélyesen. - És ha megunlak, elmegyek és mást csinálok. Szóval ne aggódj."

Mikor ezt elolvastam röhögtem, nagyon.
Mert megállapítottam, hogy úristen, ez én vagyok. Én vagyok Pók!

Rövid párbeszéd Neil Gaiman: Anansi fiúk című könyvéből való.
Pók, Anansi gyermeke. Anansiról annyit érdemes tudni, hogy egy isten.
No már most egy isten sok különleges tulajdonsággal rendelkezik melyekből párat Pók is örökölt hiába volt az anyja halandó. (tiszta Herkules ez a gyerek :D)
Pók az elején nem a legszimpatikusabb karakter.
Mivel félisten ezért úgy gondolja pár dolgot büntetlenül megtehet hisz nincs az a baj amiből ne tudná magát kihúzni.
Átrendezi a testvére, Kövér Charlie lakását, átveszi a helyét a munkájában és a párkapcsolatában is szó nélkül mert neki épp olyan kedve van. Mivel félisten ezért elég csak annyit mondania határozottan, hogy ő Kövér Charlie és elhiszik neki, vagy magára húz egy fehér köpenyt s már orvos is, senki nem kételkedik. Sőt, még azt is leszűrik az emberek, hogy Kövér Charlie sármosabb és még jobb társaság mint eddig volt.
Pók tényleg az a karakter aki pofátlanul megy a saját feje után nem törődve semmivel.
Azért a könyv végére kikupálódik egy picit, köszönhető a testvérének, de még inkább Rosie-nak.
Viszont minden rossz tulajdonsága ellenére én imádtam Pókot.
Ez a rövid párbeszéd pedig tökéletesen leírja életfilozófiáját és lényét.
Amivel én totálisan tudok azonosulni.
Nem tartottam magam sosem jó embernek. Nem véletlenül ragasztottam magamra a Lucifer nevet, ezzel is jelezve, lehet, hogy megnyerő a mosolyom és cuki tudok lenni, de nem biztos, hogy a Mennyből érkeztem hozzád.

Lehet, hogy nem a legszimpatikusabb dolog barátkozni 100 fele. Lehet, hogy nem a legkedvesebb dolog mind ezt úgy is csinálni, hogy van barátnőd. Lehet, hogy ezt nem lehet túl tisztességes dolognak nevezni. 
De, ez egy nagyon kellemes dolog. És a barátkozás alatt értsünk barátkozást. 
Sosem csaltam meg egy barátnőmet s nem is tervezem. 
Én azt szoktam mondani, hogy tisztességesen vagyok tisztességtelen. Egy percig nem tagadom az ilyen találkákat, de nem is vagyok hajlandó lemondani róluk. 

Tudjátok, szeretek új leányzókat megismerni. De ki nem szeret új emberekkel megismerkedni??? 
Mindig jó érzés mikor az ember a találkozó előtt picit ideges, picit izgatott, nagyon várja de még is picit retteg az egésztől. A lámpaláz, hogy majd biztos, megint összeakad kis millió egyszer a nyelvem és biztos leeszem magam. 
De maga a tudat, hogy valaki olyat ismerhetek meg aki eddig abban a pár mondatban, rövid beszélgetésben amit folytattam vele nagyon szimpatikus volt, az mindig jó érzés.
És persze az újabb találkozások, a várva várt levelek, a kellemes chat-es beszélgetések. 
Egy újabb világ megismerése. 
Nem beszélve arról, hogy én olyan vagyok aki szeret picit bókolni, udvarolni, flörtölni. 
Ezek a dolgok az embert edzésben tartják és jót tesznek az egójának. 
Persze ezeknek nem csak a kalandos, szívdobogtatós oldala a jó oldala. 

Hogy, is mondjam???
Olyan vagyok mint az Amerikai Egyesült Államok. 
Magamba fogadok mindent. 
Olyan vagyok mint egy olvasztótégely. 
Ha sok emberrel tartjuk a kapcsolatot, sok emberrel beszélünk, és futunk össze hosszabb-rövidebb időkre akkor akaratlanul is átvesszük a szófordulatait, mozdulatait, egy apró darabot a stílusából. Ez persze fordítva is igaz.
Ha sok emberrel ismerkedtünk életünk során akkor millió egy kis darabot, világot szívhattunk magunkba. 
Olyanok leszünk mint Amerika. 
Egy színes, érdekes, fura világ. 
Nem véletlenül tudok olyan könnyen szóba elegyedni idegen emberekkel, nem véletlenül sikerül egész hamar, egész bensőséges viszonyt kialakítani bárkivel. 
De van más jó oldala is. 
Ha minél több emberrel ismerkedünk nem csak a stílusunk, személyiségünk fejlődik. 
Ha tényleg Amerika vagyunk és nem Kína, ha hajlandóak vagyunk befogadni a külső dolgokat s nem elutasítani azt, akkor sok értékes dologgal gazdagodhatunk.
Ismerkedés nem csak a flörtökről és a kellemes beszélgetésekről, levelezésekről szól.
Az ember megismer egy újabb világot, egy újabb személyiséget, egy újabb stílust, és vele együtt újabb problémákat. És mind ezekből sok új dolgot tanulhat és tapasztalhat. 
Ha az ember házról házra jár akkor sok olyan dolgot tanulhat meg, melyet azok, akik az életüket a négy fal között ugyanazokkal az elfoglaltságokkal töltik, sosem fognak megtanulni vagy legalább is nem egy hamar. 
És ezek az új tapasztalatok, leckék még az életünk során sokat érhetnek. 
Időnként én is meglepődök, hogy mennyi emberrel, mennyi érdekes emberrel van kiváló kapcsolatom. 
Közben én nem tartom magam sem okosnak, sem túl jóképűnek és túl különlegesnek sem. 
Egy a sok közül. 
De még is az életem részei azok, akik tényleg képviselik a sok közül az egyet. 
És ezt annak köszönhetem, hogy olyan vagyok amilyen. Ismerkedős. Hisz ennek köszönhetően tanulok valami újat amit fel tudok használni ezeknél a különleges embereknél. 
Persze, én most beállítottam az "udvaroljunk" öt fele és ne foglalkozzunk a barátnő féltékenységével sem, életstílusomat olyannak amiből az ember csak profitál, és ezért nem szabad elítélni. 
De ez a lényegen nem változtat. Amerika vagyok.
És Amerika mindig is k*csög volt. 

Tisztában vagyok azzal, hogy egy nap majd eljön az én Rosie-m is. 
Akit ugyan úgy letudok majd nyűgözni mint ahogy az eddigi hölgyeményeket is. 
Akinek olyan leszek mint a tűz. Folyamatosan egyre közelebb akar majd férkőzni a melegéhez, de még is attól fog rettegni, hogy mikor égeti meg magát. 
Tudom, hogy majd elmondom neki, hogy ő lenne az utolsó akit meg akarnék égetni. 
Tudom, hogy majd vért kell izzadnom azért, hogy bízzon bennem.
Tudom, hogy majd millió egy randin fogunk részt venni amikor még csak szóba sem jöhet a csók mert lesz benne tartás és nem akarja, hogy ő is csak egy ház legyen ahova pár hónapra bedugom az orrom majd szépen lassan egy őszi reggelen a ködbe vesszek s ne térjek vissza. 
Tudom, hogy vért kell majd izzadnom.
S tudom, hogy élvezni fogom. Roppantul élvezni fogom, hogy küzdeni kell érte, nagyon. Hogy, lesz kihívás, hogy ő nem a (ahogy nővérem hívja őket) "rajongók" vagy "hárem" közé fog tartozni. 
Hogy, ő majd minden jót megtestesít amit értékelek és szeretek, s ami bennem nincs meg. 
Vagy ha meg is van, most még nem hagyom, hogy felszínre kerüljön. 
Mert nem látom szükségesnek. 
De tudom, hogy egy nap mikor majd megjelenik az életemben a Rosie-m akkor ő majd ezeket a tulajdonságokat elő tudja majd belőlem hozni. S tudom, hogy ő miatta hajlandó leszek lemondani a rajongókról. Mert ő egyedül elég lesz ahhoz, hogy minden igényemet kielégítse. 
Táplálni fogja az egóm, fent tudja majd tartani az érdeklődésem, és mindig meg tud majd lepni. 
Addig viszont míg nem jön el maradok Pók. Teszem ami nekem megfelel, járok házról házra, világról világra s nem érdekel, hogy ki mikor mennyire féltékeny. 
Megyek a saját fejem után s ha valamit elcseszek hát megpróbálom kijavítani. 
26-án leszek 22 éves. Nem sikertörténet az enyém, de egyelőre még életben vagyok s amikre érdemes emlékezni s jó emlékezni azt úgy ahogy magamnak köszönhetem. Nem éltem meg mások álmait, és nem azt tanultam amit mások jónak láttak. 
Úgyhogy lehet sokak számára nem szimpatikus vagy tisztességes ez az életforma de engem nem érdekel. 
Amíg nem jön el a Rosie-m addig továbbra is megyek a saját fejem és a fkhömmkhömm (jaj ez a fránya torokgyulladás) után s próbálom a legtöbbet kihozni belőle. 
Mert Pók vagyok.